Joker a kezdetek kezdete óta a Batman világ része, 1940 április 25-én látott napvilágot először és bár eleinte nem szántak neki nagyobb szerepet, végülis úgy alakult, hogy a Denevérember legfőbb ellenlábasa lett és a mai napig a legnépszerűbb képregényes gonoszok egyike - nem csak a DC berkein belül. Nem fogok itt történelemórát tartani Bob Kane életművéről és hasonlók, csupán érzékeltetni akartam, hogy a popkultúra szerves része lett a karakter. Joker igazi kiismerhetetlen figura, amikor már azt hinnénk, végre értjük miért olyan amilyen, miért teszi amit tesz, akkor mindig van egy olyan húzása, ami mindenkit meglep. És talán ez az ő legnagyobb erőssége, ezért rajonganak érte annyian, beleértve engem is. Nem lehet annyival elintézni, hogy ő egy megalomán őrült fekete humorral, mert bár tény hogy szociopata tömeggyilkos, de ugyanakkor mesteri elme is, aki jó párszor izzasztotta már meg a törvény és az igazság védelmezőit. Népszerűségéhez az is hozzá tartozik, hogy nagyon sosem derült ki, hogy hogyan is lett ő az aki. Voltak képregényfüzetek, amik bemutatták az eredettörténetét, de ezek leginkább különálló történetek voltak.
Első filmes felbukkanásakor még nem volt az az igazi komoly fenyegetést jelentő gyilkos (Cesar Romero), inkább egy idióta volt a nagy lefestett bajszával. Ugyan rajfilmben is feltűnt, mégis az 1989-es Batmanben lett az akinek anno megálmodták. A hideg, kiszámíthatatlan és nem utolsó sorban néhol humoros őrült Jack Nicholson alakításában új életre kelt és nem mellesleg itt kapta meg az első eredet sztoriját a savba eső maffiózó balesetével, ami valahol zseniális volt, hiszen Batman teremtette meg örök nemezisét, ahogyan korábban Joker tette vele még Jack Napierként. A hiteles Joker alakítások egyik alapköve Mark Hamill volt, aki a mai napig a karakter legjobb szinkronhangja sokaknál - nálam is. A Batman TAS és egyéb animációs sorozatok után jött Christopher Nolan és a Sötét lovaggal elhozta nekünk Heath Ledger Jokerét, aki valami egészen elképesztően zseniális alakítást nyújtott. Ez a Joker már nem finomkodott, kegyetlen volt és megvolt benne az a groteszk fekete humor amiért szeretjük a figurát. Ezt a fajta karaktert Ledger halála után sajnos többet nem lehetett látni és ezt az alakítást még megközelíteni is nehéz lett volna ezek után. A különböző sorozatokat és animációs filmeket leszámítva mozifilmen nem is próbálkoztak vele egészen az Öngyilkos osztagig 2016-ban, amikor is az amúgy igen tehetséges Jared Leto nagyot bukott vele. A pszichopata részt kiválóan hozta, a gond csak ott volt, hogy ilyen eszement palit az ég világon senki nem követett volna, márpedig egész bűnhálózata volt a filmben. Nem mondom, hogy rossz alakítás volt, de sajnos jó sem. Aztán jött az a Todd Phillips akire senki nem számított ebben a műfajban, aki a különböző felnőttebb vígjátékokkal már többször is blamálta magát. Aki egy komoly filmet ígért, aki máshogy akarta megközelíteni a karaktert, akinek bizalmat szavaztak de akinek nem mertek nagyobb költségvetést adni és aki mindent megváltoztatott, amit erről a műfajról tudni véltek. Ha odajön hozzám valaki és azt mondja, hogy Phillips Joker mozit akar készíteni az első gondolatom az lett volna, hogy ne már .... miért kell ... minek kell .. .miért ő ... stb.
Aztán jött az első előzetes és nem érdekelt ki rendezi. Olyan hangulata volt, amilyen képregényfilmnek eddig sosem, még az általam legjobb adaptációnak tartott Watchmen-nek sem. Ezek után nagyon vártam már a bemutatót. Éreztem, hogy itt valami más lesz. És az lett.
A különböző kritikák a Taxisofőr és a Komédia királya filmeket emlegették és nem is véletlenül. Tagadhatatlan, hogy Phillips rendezésére nagy hatást gyakorolt Martin Scorsese munkássága. Annak ellenére, hogy sok helyen olvastam arról, hogy mennyire nyomasztó hangulata van, én nem éreztem annak. Kétségkívül nehéz a film atmoszférája, rátelepedik a nézőre, de közel sem elviselhetetlenül. Arthur Fleck figurája a legjobb ami ezzel a karakterrel történhetett. Mondom ezt úgy, hogy számomra még mindig nem világos, hogy a Bűn Bohóc Hercege tényleg ő, vagy csak valaki aki majd Őt inspirálja. A folytatás mindenesetre ezt a leplet is bizonyosan lehullajtja, merthogy gőzerővel tervezgetik. Arthur itt nem egy kezdetektől őrült valaki, ő egy beteg, a társadalom perifériájára sodródott ember, aki egy dolgot szeretne, mosolyt vinni a világba. Az ő sorsa gyermekkorától kezdve meghatározza azt amivé lesz, nem az ő hibája, egyszerűen megtörténnek vele a dolgok. Ő az elfogadhatatlan, aki azt akarja, hogy elfogadják. A társadalom kitaszította magából, egyetlen vigasza édesanyja akiről gondoskodik és a házban lakó kisgyermekes anyuka iránti vonzódása. A munkahelyén nem szeretik, betegsége okán sokszor konfrontálódik idegenekkel és mindenki furcsának tartja. Arthur mindezek ellenére kitart amíg lehet, de mit tehet az akitől mindent, de mindent elvesznek, akinek semmit nem adnak és aki folyton szenved minden miatt. A válasz az, hogy semmit. A film egy pontjától - bár főszereplőnk maga okozza az eseményeket - nem áll ellen a sorsának, megteszi mindazt ami eddig erkölcsileg gátolta és rálép arra az útra ami végig ott volt a háttérben, csak eddig visszafogta egy utolsó cérnaszál. Ez a szál itt elszakad és olyan eseményeket indít el, ami nem csak az ő életére lesz befolyással. Ennél többet nem merek erről írni, mert sok meglepetés van a filmben.
A betegség amiről szó van, az önmagában egy zseniális húzás a készítők részéről. Itt Arthur nem azért nevet mert viccesnek tart valamit. Rákényszerül, egyszer csak rájön, főleg olyan helyzetekben, amik egyébként a legkevésbé sem lennének mulatságosak, így a tipikus Joker nevetés kap egy fricskát, ami szerintem fantasztikus ötlet volt. Az meg ahogy Joaquin Phoenix nevet, az egyszeriben félelmetes és fájdalmas. Elmondása szerint rengeteget gyakorolt mire megtalálta ezt a hangot, amiért sokszor furcsán is néztek rá. És ha már róla beszélünk, akkor nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy pályafutásának legjobb alakítását nyújtotta. Amúgy is kedvelem, de most hozta ki magából azt ami eddig szunnyadt benne. Rajta kívül nem is érdemes megemlíteni senkit, hiszen ahogy mondani szokták, ellopta a showt. Hiába volt ott még Zazie Beetz, Shea Whigham, Brett Cullen, vagy éppen Robert De Niro, aki Jerry Lewis a Komédia királya-beli karakterét hozta.
A korszak bemutatása megint hatalmas pozitívum, 1981-ben járunk még a hidegháború ideje alatt. A szegények egyre szegényebbek, a gazdagok egyre gazdagabbak és hiába a különböző korszak, a film cselekménye egy az egyben ráhúzható lenne a jelenre is. Az ahogy a tehetősebb és felsőbb réteg lenézi azokat akik alulra kényszerültek, nem is lehetne aktuálisabb. Maga Thomas Wayne sem egy jóságos doktor, aki szeretné megmenteni a várost. Vagy legalábbis nem úgy, ahogy kellene. Szerinte ugyanis minden ember, aki szegény az magának köszönheti, hogy nem bír kitörni. Ezeknek a "bohócoknak" - ahogy nevezi őket - csak annyi lenne a dolguk, hogy tudják a helyüket és megszavazzák újra polgármesternek. Ez egy kegyetlen világ, ahol a gyengét eltapossák és ahol a jobb sorsú ember kigúnyolja azt, akinek semmi sem jutott. Ez egyébként a metrós jelenet minden egyes pillanatában visszaköszön.
Ezt a borongós és nem utolsó sorban lehangoló világot Phillips kiváló rendezői, Lawrence Sher kimagasló operatőri és Hildur Guðnadóttir igen hatásos zenei aláfestői munkája tette annyira valóságossá. Itt nem egy képregény világot látunk, ez maga a valóság egy képzelt világban. Ez elég ellentmondásos ugyan, de így van. A fények sosem világítják be az égboltot. Szinte végig vagy be van borulva, vagy félhomály van, vagy sötét és ez rengeteget segít a hangulat fokozásában. A vizuális megjelenítés páratlanul sokat ad hozzá az élményhez. És ha ehhez hozzá vesszük azt az egyedi hangzásvilágot, amit az izlandi zeneszerző komponált, akkor kapjuk meg azt a katarzist, amit a szép lassan felerősödő ritmusok okoznak jelenetről jelenetre és ami a film legvégén teljesedik ki egy hatalmas mosollyal megfűszerezve, a káosz közepén. Az a jelenet volt az, amikor szó szerint libabőrös lettem, minden ízemben elfogott a nyugtalanság és az izgalom.
Az a rész amikor ...... ...... .. .... . Nem írhatok erről többet, olyan nehéz visszafogni magamat, amikor azokra a jelenetekre gondolok, amik ekkora hatást gyakoroltak rám. És nem úgy, hogy én is bűnözni akartam, nem úgy, hogy erőszakot tenni vágytam. Ez butaság, ez a film nem hirdeti az erőszakot, nem propagálja sem az őrületet, sem a gyilkosságot, sem semmilyen bűnözést. Csak bemutat egy lebilincselő történetet. A mélyen tisztelt kritikusok akik ezt hozzák fel a film ellen vajon elgondolkodtak rajta, hogy ez mekkora ökörség? Ha a Joker ezeket hirdeti, akkor miért nem ágálnak a Rambo, a Robotzsaru, a Marvel filmek vagy bármilyen akciófilm, thriller, horror ellen. Ez a lista a végtelenségig mehetne. A lényeg az, hogy Phillips rendezése megidézi Scorseset és a régi idők klasszikus történetmesélési módszerével mutatja be egészen máshogyan azt a karaktert, akit annyian szeretünk, emberibb módon, közelebb hozva hozzánk. Nem pörgős, de nem is kell annak lennie.
Hosszú idő után a legjobb film amit láthattam. Csak ajánlani tudom.
Ennyi.
