A tengeralattjárós, katonai puccsos és kommandós mozikkal dunát lehet rekeszteni. Vannak jók és sajnos nagyon-nagyon sok ami viszont nem annyira jó. Azt kell mondanom, hogy most egy egész jót sikerült megnéznem.
A cselekménye ugyan klisés és tele van közhelyes karakterekkel, mégis van benne valami ami miatt kimondottan szórakoztató lett. Szerintem ez elsősorban Donovan Marsh-nak köszönhető, aki nagyon jól eltalálta, hogy mikor minek kell bekövetkeznie és hogyan. Ugyan nem egy nagy név a rendezők között, mégis remekül teljesített. A vágás is fontos ugyan, de az atmoszféra megteremtése és annak bemutatása sokkal nagyobb hangsúlyt kell kapjon, amiben a rendező kulcsszerepet játszik.
Az is fontos, hogy kiket próbál irányítani. Olyan nevekkel mint a fantasztikus Gary Oldman, nem lehet mellé lőni. A főszerepet játszó Gerard Butler-t jó volt kissé visszafogott szerepben látni, ahol nem öl halomra embereket. Ez szintúgy érvényes a rapper Common-ra, akit sok akciófilmben láthattunk már. Sajnos a tavaly elhúnyt Michael Nyqvist nagyon nyúlfarknyi alakítást kapott és nem tudott kibontakozni, illetve csak annyira amennyire a szerepe engedte. Michael Gor egy tipikus egysíkú főgonosz, akinek sem meggyőző érvei, sem érdekes személyisége nincsen. Toby Stephens már bejáratott név a katonás akciómoziknál, benne továbbra sem lehet csalódni.
A hangulat nagyon jól el lett találva. Butler hozta magával Trevor Morris-t, mint filmzeneszerzőt az elnökös mozijaiból, így a zenére nem lehetett panasz, de amúgy az egész hangzás úgy ahogy van, csillagos ötös. A tengeralattjárós részek mind a vízben, mind a fedélzeten nagyon mutatósak lettek. A merüléskor érezni lehetett az izgatottságot, ahogy közeledett a tengerfenék. De ez az izgalom a szárazföldön is ugyanúgy megtalálható volt, legyen szó lövöldözésről, vagy csak a puskaporos hangulatról egy irodában.
Gyengeségként talán a néhol butácska forgatókönyvet tudnám megemlíteni az egyszerű szereplőivel, de az sem annyira vészes. Sokszor lehet hallani, hogy kapcsold ki az agyad és jól fogsz szórakozni. Nem kell kikapcsolni, mert a film lendülete egy percre sem ereszt el és még dráma is akad benne. Nem ér fel Vadászat a Vörös Októberre-hez, vagy a Das Boot-hoz, de mindenképpen több mint egy középszerű produkció, tudom ajánlani.
Ennyi.