A 12 katona egy propaganda film, ami az amerikai katonák hősiességét és bátorságát hivatott hírdetni. Tette ezt úgy, hogy egy rendkívül szórakoztató művet igért, ám amit kaptunk, az felemás érzéssel töltött el engem.

Adott egy csapatnyi különleges katona, akik között sok ismerős arcot fedezni fel és akikkel lehet szimpatizálni, főleg a motivációjuk miatt. Azonban a két főszereplőn kívül igazából senki nem kap nagyobb figyelmet és hiába a több mint két órás műsoridő, ha a többi karakterrel nem foglalkoznak érdemben.

A két főszereplő az alakulat kapitánya és a ellenállás tábornoka. A köztük levő interakció és kommunikáció hihetetlenül jól működik, minden közös pillanatuk lebilincselő és szórakoztató. A párbeszédeik központi témája kezdetben a kapitány tapasztalatlansága és a tábornok gyilkos szemei, ám idővel mindketten elkezdenek változni. Egyikük megéli a háborút amiben eddig sosem vett részt, a másik pedig benne él és épp ezért sokszor bizalmatlan a kívülállókkal kapcsolatban. Két rendkívül jól megírt karakter, akik bár élő személyek, mégis a kiváló színész játék volt az, ami élettel töltötte meg őket és ebből a szempontból a film kimondottan intelligens lett a műfajhoz képest - ezt egyébként kíválóan érzékelteti az utolsó csata utáni beszélgetés is, amiben nagyon sok igazság van.

A forgatókönyv hűen követi az eseményeket, azonban azt kell mondanom, hogy Hollywoodi mércével mérve nagyon sok az üresjárat a cselekményben és túl sok az ismétlés is. A végső roham előtt tuladonképpen ugyanazokat az ütközeteket és azok koreográfiáját láthajtuk, ami leginkább ezt a sémát követi : bombázás, aztán lovas roham.

A csapat többször is szétválik, ám még ez idő alatt sem foglalkoznak külön-külön a szereplőkkel, ami nagyon bosszantó volt nekem. Michael Shannon-ról annyit tudunk meg, hogy kissé elhidegült a családjától és hogy fáj a háta a lovaglástól. Michael Peña most is inkább a feszültség oldását szolgálta a beszólásaival, kedvelhető volt a karaktere, de semmi pluszt nem adott a sztorihoz. A többiek, a két főszereplő (Chris Hemsworth és Navid Negahban) kivételével egytől-egyig felejthetőek voltak, az igazat megvallva egyikük arcára sem emlékszem már. 

A látványra nem lehet egy szavam sem, kimondottan szépen volt fényképezve, talán még jobban is mint ahogy a háborús moziktól megszokhattuk. Az akciók hangulatosak voltak, a piff-puff és bumm-bumm nagyon rendben volt. A robbanások igen hatásosan működtek, érezni lehetett az erejüket. A lovas harcok nem csak jól mutattak a vásznon, de sokat dobtak az élményen, az unalmas részeket ugyan nem feledtették, de legalább kárpótolt egy kicsit a lassú csorgású történetért.

A helyzeten nem tudott javítani Lorne Balfe filmzenéje sem, ami végigkísérte a történéseket, de nem tudott egyetlen epikus pillanattal sem szolgálni, ami valljuk be egy ilyen film esetében azért elvárható lenne.

Hiába volt propaganda, attól még lehetett volna belőle egy emlékezetes alkotás, hiszen minden adott volt hozzá. Érdekes történet, kiváló színészek, ígéretes harcok és karakterek, egy semmihez sem fogható helyszín és a 9/11-es tragédia drámai emléke a levegőben. Szeretni akartam, de sajnos nem olyan lett mint reméltem, az átlagtól kicsit jobb, de számomra semmivel sem több. Lehet, hogy köze volt hozzá a rendezőnek - Nicolai Fuglsig - is, akinek  ez volt a második rendezése valaha. Nagy kár a 12 katonáért, sokkal többet is kihozhattak volna belőle.

Ennyi.