A történetet már sokan sokszor mesélték el, volt már kalandfilm, gyerekfilm, tudományos fantasztikus, háborús mozi, fantasy stb-stb. Ezt a verziót az angol gengszterfilmek megújítója és fenegyereke, Guy Ritchie rendezte és még a sztoriból is kivette a részét. Aki egy ő dirigálta mozira ül be, biztos lehet benne hogy egy teljesen egyedi nézőponttal találkozik, valamivel, ami kiemeli a filmet az átlagból és amitől az érdekesebb vagy épp izgalmasabb lesz mint a legtöbb mai produktum. Gondoljunk csak a Sherlock Holmes-ra vagy épp az Uncle emberei-re, mindkettőbe bele lehet kötni ha valaki akar, de ez minden más produkciónál is fennáll. 

Az Arthur király eleje teljesen magán viseli a direktor úr stílusát, ez mind a pörgős jeleneteken, a gyors vágásokon és a párbeszédeken észrevehető. A cselekmény viszonylag egyszerű, adott a fiatal Arthur aki a mocsokban nő fel, vezető lesz, majd mindent elvesznek tőle és bosszúra vágyik, nem kívánja a trónt nem kell neki a felelősség, de persze ez megváltozik a végére. Segítségére lesznek a társai, egy mágusnő és a lázadók, akik Vortigern rémuralmának akarnak véget vetni. A karakterek elég széles skálán mozognak, még a leggonoszabbak között is akadnak szimpatikusak.

Ebben nem kis szerepe van a profi színészgárdának.  Jude Law egyszerűen frenetikus a gonosz trónbitorló szerepében, Charlie Hunnam nagyszerűen eladja a lázadó Arthur-t, élmény nézni ahogy mindkét oldalnak ellenáll. Eric Bana keveset van a filmben, de még így is emlékezetes marad. Geoff Bell igazi szemét, mocsok, alak, de még ő is tudott olyan poénokat mondani amitől kedvelhető lett. Aidan Gillen és Djimon Hounsou nagyon jól hozzák a két rutinos lázadót akik Arthurt akarják meggyőzni, aztán megleckéztetni, majd követni. A hab a tortán a Karib Tenger Kalózai: Ismeretlen vizeken-ból berobbanó sellőlány, Astrid Bergès-Frisbey volt, aki Merlin egyik tanítványát és Arthur legfőbb támaszát játszotta, nem mellesleg egy profi állatbűvölő volt. 

A színészek mellett a látvány is nagyon hangulatos volt. A kellékesek és díszlettervezők nagyon kitettek magukért, a korabeli ruházatot és építészetet megfejelték egy kis modern stílussal is, amitől azok is egyediek lettek. Az egyetlen ami talán gyenge pont volt nekem az a két legfontosabb Excalibur küzdelem volt, annyira pörgős volt, hogy teljesen elhomályosodott a kép, pedig belassításokkal próbálták izgalmasabbra csinálni.

Fontos megemlítenem Guy Ritchie-ra jellemzően, most is nagyon jól eltalálták a soundtracket, Daniel Pemberton kitett magáért, egy olyan semmihez sem fogható zenei aláfestést hozott össze, amit hasonló kaliberű filmben én még nem hallottam.

A lényeg annyi, hogy a kisebb hibái ellenére az King Artur: Legend of the Sword kiváló szórakozás kicsiknek és nagyoknak.