A történet rém egyszerű, a Kinai Nagy Fal azért épült, hogy megakadályozza hogy szörnyetegek igázzák le a világot. Minden hatvan évben a lények támadást indítanak a fal ellen, hogy azon átjutva elfogyaszthassák a lakosságot, aminek hála még jobban elszaporodhatnának. A sors úgy hozza, hogy pont az egyik ilyen támadás előtt két kereskedőnek mondott zsoldost elfognak a katonák és mielőtt határoznának a sorsukról, megindul az ostrom és nekik is ki kell venniük a részüket ha túl akarják élni. No nem azért hogy segítsenek, hanem hogy túléljék és elmenekülhessenek a puskaporral, aminek hála életük végéig gazdagság és megbecsülés övezné a nevüket.

A film a Legendary East forgalmazásában jelent meg az első kinai-amerikai koprodukció keretében és hogy ez a gigászi költségű produktum minél több helyre eljusson leszerződtették Matt Damont, akinek a neve elég hogy a népeket bevonzza a moziba. Ez a húzás, hogy nem kinai származású színészt tettek meg főszereplőnek, nem nagyon tetszett az embereknek, de végül is az ötlet bevált, a 150 milliós költésvetés megtérült és több mint a dupláját hozta vissza. Ez köszönhető a brutálisan szép látványnak, ami nem csak a szörnyek kinézetére fókuszálódik, vagy a különböző CGI jelenetekre, hanem úgy az egészre. A fényképezés szép tiszta, a kosztümök kiválóan vannak elkészítve, a harcjelenetek dinamikusak és látványosak és akárcsak Zhang Yimou korábbi filmjeinél, minden csodaszép színekben pompázik.

A castingra visszatérve érdemes megemlíteni két nevet, az egyik Pedro Pascal (Trónok harca), a másik a női főszerepet játszó Jing Tian (Kong: Skull Island).  Mindketten emlékezetesen alakították a karaktereiket és nekik hála hamar meg is kedveltem azokat. Willem Dafoe felejthető volt, de ez főleg a szerepének tudható be, azért amit kellett azt hozta, csak az nem volt sok sajnos. A kinai mozik kedvelőinek itt volt még Andy Lau, mint hazai mozisztár, de még ő is megmaradt a háttérben, hiába volt több fontosabb jelenete.

A látvány mellett igen hangsúlyos szerep jutott a zenének és az éneknek. Na nem kell mindjárt musicalre gondolni, semmi ilyenről szó sincs. Az ének egy jelentős pillanat része, a zene pedig ami Ramin Djawadi munkáját dicséri, körbekíséri a filmet az első perctől az utolsóig. Lendületes harci indulók, kellemes témák és rengeteg dob, amit egyébként már korábban is megszokhattunk a zeneszerzőtől.

A Nagy Fal igazi közönségbarát cím lett, annak minden pozitív és negatív tulajdonságával együtt. Kikapcsolódásként tökéletes két órára, de többet ne várjon senki tőle, időről időre elő lehet venni.

Ennyi.