Történet: Hector pszichiáter, aki megszokott napi rutin szerint éli az életét, semmi különleges nem történik vele. A munkájával elégedett, van egy viszonylag sikeres élete és egy gyönyörű barátnője, mi más kellhetne még neki?

Ezt a kérdést egészen addig nem teszi fel magának, amíg egy napon rá nem jön hogy nem tud tanácsot adni a betegeinek a boldogságról, mivel ő sem tudja mi az. Egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy dönt hogy egy nagy utazásra indul, hogy ráleljen a boldogságra.

Megvalósítás: Az önmagunk kereséséről szóló filmekből szép számmal akad, többnyire azonban a recept ugyanaz. Van egy főszereplő akinek az élete kisiklott és hogy újra felvegye a fonalat egy spirituális körútra indul a messzi távolba, vagy csak visszamegy azokra a helyekre amik az eddigi élete során a legtöbbet jelentették neki. Ez most sincsen másként, hiszen Hector leginkább azért frusztrált, mert bár kényelmes élete van, folyton benne motoszkál a gondolat, hogy mi lett volna ha.

Ennél a pontnál muszáj megemlítenem, hogy ezek az emberek többnyire elég önzőek, hiszen nem érdekli őket, hogy mi lesz azokkal akiket hátrahagynak, hiszen nem mindenkinek van arra ideje vagy pénze hogy körbejárja a világot. Ugyanakkor senki más nem tudja megérteni azt amin átmennek, csak saját maguk, ezért nem is várható el, hogy ezt a többiek is átérezzék, avagy támogassák benne. Hősünk barátnője szerencsére megértő típus és bár elengedi a férfit, azért idővel ő is kérdéseket kezd el feltenni és előjönnek a legősibb ösztönök, a bizalmatlanság, féltékenység, stb.

Félre értés ne essék ez a film ugyan a boldogság kereséséről szól, de úgy hogy eközben sokszor át kell élni a legboldogtalanabb pillanatokat is, esetenként pedig személyes tragédiáknak is a tanúi lehetünk. És pont ettől működik annyira ez a mozi, nem próbál rózsaszín mamuszban becsoszogni miközben egy álomfelhőn heverészünk, a kőkemény valóság sok helyütt visszaköszön. Látni fogunk szomorú emberi sorsokat, amiken szeretnénk változtatni, de mivel Hector is csak kívülálló, így mi is leginkább csak megfigyelünk.

Ebben társunk lesz megannyi színes karakter (Simon Pegg, Rosamund Pike, Jean Reno, Christopher Plummer, Ming Zhao, Togo Igawa, Stellan Skarsgård) akik a jó és a rossz oldalt is erősítik. Egyértelműen senkit sem skatulyázva be, mert minden emberben több  van, mint ahogy elsőre látszik és habár ez így van, sokszor a viselkedésük nem hazudtolja meg őket, mert a legtöbben nem tudnak, vagy csak félnek megváltozni. Megjárjuk Kínát és Afrikát, a zsúfolt, gazdag városokban barangolunk, megnézünk egy hegyi kolostort, szembesülünk a szegénységgel, a háború borzalmaival, az emberi gyarlósággal, ugyanakkor az élet egyszerűségűvel, örömeivel és azzal a hálával hogy élhetünk.

Minden népcsoport máshogy viszonyul az élethez, a boldogsághoz, de mindegyikben az a  közös, hogy megpróbálnak törekedni rá még ha ők maguk nem is veszik ezt észre. Első gondolatom az ilyen filmeknél nekem mindig az, hogy könnyű úgy feladni mindent és újrakezdeni, ha az embernek megvan hozzá a pénze hogy elinduljon a váratlanba. De végső soron ez spirituális dolog és az üzenete egyszerű : legyetek boldogok.

Végezetül még annyi hogy ha a játékidő végén elgondolkodunk a történteken, akkor az alkotók elérték a céljukat, hiszen minden ember hajlamos a változásra, csak néha egy kis lökés hiányzik, ami bármikor bekövetkezhet.

Ennyi.