Vallási filmet készíteni sosem könnyű eset, hiszen főleg egy rétegnek szól . A hívők nagyon kritikusak a vallásos produkciókkal, a többi ember meg nem szereti ha túlságosan nyomatják az adott egyházat. Középút nem nagyon szokott lenni, bármilyen címről is legyen szó. Azonban olyan filmet készíteni ami "bemocskolja" ezt, még keményebb vállalkozás, mivel itt már nem csak a nézőknek és a kritikusoknak kell megfelelni, hanem el kell viselni a hivatalos bojkott gondolatát is. Annak idején a Test című film elég érdekes témával jelentkezett, hogy mi van ha valójában Jézus mégsem támadt fel. Érthető okokból az egyház nem szerette ezt a mozit,  habár úgy lett vége hogy nem kaptunk sem egyértelmű megerősítést, sem pedig cáfolást erre a felvetésre.

Mi várható akkor egy olyan történet esetén, ahol katolikus papok rontanak meg fiatalokat? Ahol az egyház mindezt hosszú évek óta eltussolja és a papokat egy idő után visszahelyezi a státuszukba, csupán máshová. És ahol ez mind igaz.Normális esetben heves tiltakozás az egyház részéről, kisebb költségvetés, mert a producerek nem kapnak hozzá elég pénzt és egy kisebb nevekből álló stáblista. Szerencsére azonban, ezúttal minden támogatást megkaptak a készítők, hogy jó sztorit tudjanak vászonra vinni.

Ahhoz hogy ezt el is tudják adni, mindenképpen jó forgatókönyv szükséges, mivel olyan dologgal foglalkozik a film, amivel ma már mindenki tisztában van és így már nem hat frissnek és eredetinek. Mindezzel együtt is sikerült érdekfeszítő cselekményt és párbeszédeket írni úgy, hogy személy szerint nem értem hogy, hogyan tudták erre felkérni a Cipőbűvölő íróját - aki amúgy nem egyedül dolgozott hála az égnek, mivel a társíró egy, a sorozatok világában ismert név volt (Josh Singer - Elnök emberei).

A film egyáltalán nem pörög, szépen nyugodtan hömpölyög a saját tempójában és mégsem válik vontatottá és unalmassá. Ezt többek között köszönhetjük az igen impozáns színészi gárdának. A Spotlight stábja (Mark Ruffalo, Michael Keaton, Rachel McAdams, Brian d'Arcy James) kivétel nélkül hibátlan teljesítményt nyújt. Az új főnököt alakító Liev Schreiber visszafogottabb ugyan a többieknél, de mégis érezni rajta a komolyságot. John Slattery remekül eljátssza az eleinte kétkedő felettest aki inkább befuccsoltatná a sztorit, mert nem hiszi hogy nagyot durranna. Végül pedig itt van Stanley Tucci, aki zseniálisan hozza Mitchell Garabedian figuráját, aki nélkül talán nem lett volna meg a nagy leleplezés sem. 

A kétórás műsoridő alatt egyszer sem unatkoztam. A film egy pontján a sztorit író csapat egyik tagja is szembesül annak földközeli állapotával, amikor rájön hogy a közelben is tartózkodik egy olyan pap, aki vélhetőleg szintén részt vett bántalmazásban. Ennél a pontnál már nem csak távoli szemlélője az eseményeknek, hanem ő is a részesévé válik, nem csak ír róla, hanem ténylegesen a szereplője lesz. Az ilyen jelenetek teszik a Spotlight-ot jó filmmé, mivel az erejét pont az adja hogy ez bárkivel megeshetett volna.

A lezárásnál miután kimentek az újságok megcsörrennek a telefonok, amik egyfelől örömmel töltik el az újságírókat, hogy sikerült bebizonyítaniuk és leleplezniük egy masszív összeesküvést, ezzel sokak életét megmentve. Másfelől pedig szomorúan veszik tudomásul, hogy minden egyes hívás egy lehetséges áldozatot takar és a hívások száma egyre csak növekszik.

Így voltam én is a végén, örültem hogy láthattam egy jól összerakott filmet, de ugyanakkor elszomorított hogy ez mind a valóságon alapult.

Ennyi.