Bár azt mondhatnám, hogy ez a rakás szeméthalom vicces. De nem az. A film nem csak az elmúlt évek zombifilmjeit, hanem a zombiparódiáit is megpróbálta kiparodizálni. Sok sok ötlet volt benne, amit ha rendesen kidolgoznak még esetleg cseppenthetett volna némi humort is az idióta cselekménybe.
Nem árulok el nagy titkot vele ha azt mondom hogy a Walking Dead volt a főforrás, amit megpróbáltak ötvözni a sikeres és kevésbé sikeres élőholt produkciókkal. A sikeresek közé tartozik a Haláli hullák hajnala, vagy a Zombieland, ami önmagában már garancia lehetne legalább 1-2 eredeti poénra, de sajnos nem így volt. Sőt a Zombielandet csúnyán megerőszakolják. A kevésbé sikeresek mint az Eleven testek, nem szenvednek csorbát, mert azoknak a minősége nagyjából ugyanilyen, azzal a különbséggel hogy a színészek jobbak voltak és talán még a forgatókönyvnek is volt egy kis értelme.
És ha már a színészeknél tartunk, akkor meg kell említenem, hogy nem tudok megemlíteni senkit sem a szereplők közül, mert annyira jelentéktelen és elbénázott volt a játékuk.
Egy szó mint száz, az előzetesben ellövik a poénok nagyját, a többi inkább kínszenvedés, ha mondjuk ez egy haveri társaság részegen összedobott filmje lenne, akkor még meg tudnám érteni hogy miért olyan amilyen, de mivel még moziba is küldték ezt a borzalmat - ami szintén felveti azt a kérdést, hogy a moziba járóknak miért kell ilyen szemetet nézniük és miért csak DVD-n jön ki mondjuk egy Al Pacino film - nem tudok megbocsájtani, ennél még a Cooties is ezerszer jobb volt.
Ennyi.