Kezdeném azzal, hogy amit az előzetesek és a történetfoszlányok sugallnak az erősen félrevezető, ugyanis itt nem arról van szó, hogy jön az óriásgyík és ráeresztenek valamilyen szörnyeket. Sőt nagyobbat nem is tévedhettek volna, hiszen ebben a filmben az emberi döntések mondhatni másodrangúak. A MUTO-k megjelenésétől kezdve, egészen addig hogy Godzilla felbukkan és rendet tesz, az emberek csupán asszisztálnak. Hiszen egyiküket sem képesek megállítani, sőt még önmaguknak okoznak felesleges gondokat, amiket ugyebár muszáj lesz megoldani, vagy még nagyobb bajban lesznek.
A homályos utalások azért vannak, mert talán még vannak olyanok akik nem látták a filmet. Ennek oka vagy az, hogy a 1998-as Hollywood-i változat elvette a kedvüket, vagy azért mert nekik az annyira bejött, hogy ez már nem is érdekli őket, vagy csak szimplán nem tartják érdemesnek arra, hogy egyszer megtekintsék. Én magam abba a csoportba tartozom, akinek mindkettő bejött. A Roland Emmerich féle verzió a humorával és sok-sok lehetetlen helyzetével, valamint színészi játékéval varázsolt el engem annó, ez pedig, amit Gareth Edwards rendezett,a mérhetetlen pusztítással, a gigantikus szörnybunyókkal és a néha már katasztrófafilmbe illő jelenetekkel.
Ez utóbbinál szándékosan nem dicsérem a színészi játékot, hiszen -bár főként a forgatókönyv a ludas- nem is nagyon volt olyan amit igazán hitelesnek mondhatnák. Az egyik legfontosabb karakter (Aaron Taylor-Johnson) leginkább csak sodródik az események közepette és állandóan aggodalmaskodó arckifejezésével próbál megnyerő lenni, ebben mondjuk versenybe szállhatna Ken Watanabe-al, vagyis Dr. Serizawa-val, aki szinte nem is mutat semmilyen életjelet a semmibe bámuláson kívül, amihez mellesleg sokan asszisztálnak a film során. A legfájóbb azonban az anya-gyerek páros jelenléte, mert az anyán semmi más nem látszik, csak hogy nem tudja eldönteni éppen milyen érzelemnek kéne kiülni az arcára és a gyerek aki akkor is szomorúan néz amikor boldog. Szerintem ha kimaradtak volna a filmből, nem is hiányolná senki őket. De azért van pozitív példám is, hiszen Juliette Binoche és Bryan Cranston a maréknyi idő alatt, amíg jelen voltak, emlékezetesek tudtak maradni.
Mint említettem a látványvilág egészen elképesztő lett, nem a szokásos képeket kapjuk. A katasztrófafilmekre jellemző hangulat megteremtéséhez hű környezet megalkotása nem könnyű feladat, hiszen nem elég annyi, hogy fogok egy várost és lédózeroltatom egy földrengéssel, tornádóval, árvízzel, lávával, hóviharral, napkitöréssel és a többi és a többi. Ahhoz hogy mindez hiteles legyen a világításnak, a házaknak, az utcáknak sőt még az embereknek is azt kell tükröznie, hogy ez a helyzet eléggé kilátástalan és a kétségbe esésen kívül sok mindent nem tudnak tenni, mert nem ők irányítanak. A legnagyobbak már megmutatták ezt, elég csak a Földrengésre, a Pokoli toronyra, vagy a Rajzásra gondolni. Ebből persze nem kell arra következtetni, hogy ez akár csak a közelébe is kerülhet azon filmremekeknek. Maga a hatás, illetve a hangulat az ami közel hasonlónak mondható, ez kétségkívül Edwards érdeme, hiszen a minimális költségvetésből forgatott Monsters is ezt a légkört árasztotta magából, ha kissé kezdetlegesen is.
Összegezve tehát, egy nem tökéletes, ugyanakkor nem is rossz produkciót láthattam, ami a látványával, az Alexandre Desplat szerezte filmzenéjével és hangulatával bőven megér egy misét, a forgatókönyvön lehetett volna mit változtatni ez tény, de az is hogy a mostani Gojira sokkal hűebb az 1954-es változathoz, már csak Serizawa karaktere miatt is. A szörny kinézete meg ne aggasszon senkit, sokkal vállalhatóbb lett mint vártam. A szinkron viszont borzalmas, felirattal javaslom.
IMDB: 7 csillag részemről
Ennyi.
