Bryan Singer a Közönséges bűnözőkkel robbant be az Eminenssel sikeresen adaptált egy kiváló Stephen King regényt, de az X-men lett az igazi nagy dobása, ami a mai napig rengeteg rajongóval bír. A második rész még jobb lett, de ott ki is szállt. A képregény adaptációknál maradva megpróbálkozott Superman feltámasztásával, de hiába voltak a nagy nevek és az egész jó látvány, nem csak neki volt hatalmas bukás, de a piros alsónadrágos hősnek is jó időre betett. A helyzeten a Valkür sem segített, hiába volt benne Tom Cruise és a lejtmenet az Óriásölővel sem állt meg sajnos, remélem az X-Men: Az eljövendő múlt napjai változtatni fog ezen.

De visszatérve a filmre sajnos nagyon gyenge lett. A történet egy nagy vicc, a főszereplőért körülbelül egy percig sem lehet aggódni, a szimpatikus szereplők, akármelyik oldalon is állnak olyan gyorsan tűnnek el, ahogy előkerültek. Ennek leginkább a színészek látják a kárát. Hiszen bármilyen humoros is legyen Stanley Tucci vagy Ewen Bremner, ha egy pillanat alatt meghalnak, holott az előzetesek mást sugalltak. Eddie Marsan-t teljesen feleslegesen tették be a filmbe, ahogyan a királyt alakító Ian McShane is abszolút felejthető lett. A címszereplő és a bájos hercegnő között egy másodperc alatt kialakul a románc, olyannyira hogy szegény srác az életét is feláldozná érte, de ez nem látszik meg sem Nicholas Hoult, sem Eleanor Tomlinson játékán. Az egyetlen színész akin végig érződött hogy élvezi ezt a butuska kis kalandot, az Ewan McGregor volt. Valahogy miatta simán kibírtam a két órát. Ami nem volt könnyű, mert az óriások nagyon rondán néztek ki, jobban mondva a CGI volt iszonyú béna, ami vonatkozott a kinézetre és a mozgásra egyaránt.

Annyit még érdemes elmondanom hogy bár a film borzasztó volt, John Ottman zenéje még utána is a fülemben csengett. Ha másért nem is, ezért megérte megnézni, no meg Ewan miatt, akiben most sem csalódtam.

Ennyi.