A film Jim Grant (művésznevén Lee Child) regénysorozatán alapszik. Grant eddig összesen 17 regényt írt, mindegyik főhőse a volt katonai rendész, Jack Reacher. Ő költözött át a könyvből a vászonra, a főszerepre pedig Tom Cruise szerződtették le. A kisfiús bájának, a sármos mosolyának - ami szinte a védjegye volt - itt nyoma sincs, hogy ez jó vagy rossz, azt mindenki döntse el maga, de az tény hogy a szerep jól állt neki. A karakter amúgy sem az a vidám alkat, utazgat az országban és miután leszereltették nem is nagyon lehet rátalálni, ha ő nem keres meg akkor esélytelen hogy bárki rálel majd. Így volt ez a jelen film esetében is, önként előbújt és rendet rakott.
No persze senki ne gondoljon egy fergeteges akciófilmre, mert noha az előzetesek ezt sugallják, a produkció inkább egy krimi mint akció. A történet szépen felépített, a cselekmény nem pörög, ellenben követhető. Ám így is sok dolog csak utólagos átgondolással esik le. Nem bonyolult megérteni hogy mit miért csinálnak, csak néha túl hirtelen váltanak és ha nem lenne megmagyarázva, akkor csak vakarnánk a fejünket, mert érthetetlen lenne. Szerencsénkre azonban Christopher McQuarrie mindent a szánkba rág, csak hogy ne lehessen összezavarodni.
Ha egy ismert regényhőst filmre visznek, akkor az a minimum, hogy a legtöbb könyv esetében - ami még tizenhat - is ez történjen. A baj csak az hogy hiába volt kevés pénzből leforgatva és lettek jók a bevételek, ha a stúdiónak ez nem elég és ezért nem tartja érdemesnek a folytatásra. Személy szerint ezt mindig is utáltam, ha már elkezdenek valamit legalább fejezzék be, még akkor is ha az első rész gyenge volt (Arany iránytű, Eragon, Az utolsó léghajlító .... ).
Ráadásul ebben az esetben nem beszélhetünk erről, hiszen első próbálkozásnak kimondottan jó volt és ha azt vesszük, hogy Cruise 50 éves, akkor igenis évente legalább egy résszel kellene még jelentkeznie. A sorozatok ráadásul jó állnak neki, gondoljunk csak a Mission Impossible kvadrológiára, ami ráadásul az utolsó epizóddal visszahozta őt a csúcsra és megint jobbnál jobb ajánlatokat kap - egyébként arra azért kíváncsi vagyok, hogy a Van Hellsing-ben hogy fog muzsikálni.
De visszatérve a Jack Reacher-hez, ha mégsem folytatják majd, akkor is marad egy remekül felépített film, valóságos látványvilággal, amiben semmi túlzás nincsen. Az akciók nagyon rendben vannak, nem a Hollywood-ra jellemző túlkapásos lövöldözések vannak benne, inkább valósághűnek titulálnám. Itt a főhős nem ront neki szemtől szemben az ellenségnek, hanem alaposan mérlegelve és terv szerint támadja meg őket, akár segítséggel is.
Mert segítség akad bőven. Reacher oldalán küzd a csodaszép Rosamund Pike, aki a Titánok haragja és Titánok harca után, sokkal földhözragadtabb szerepet kapott, több lehetőséggel arra, hogy megmutathassa, hogy nem csak szép, de tehetséges is. A kevésbé vonzó, de még mindig abszolút favorit Robert Duvall, mint mindig most is a kisujjából rázta ki a karakterét. Vicces beszólásai voltak és nem próbálták meg öreg akcióhősnek eladni, ami egy pozitív dolog. Richard Jenkins ismét mellékszerepben és ismét nem lehet panasz rá. David Oyelowo-al először az új Majmok bolygója kapcsán találkoztam és eddig inkább mellékszerepekben láttam, remélem a jövőben ez változni fog. Jai Courtney kiváló választás a rosszfiú szerepére, legalábbis sokkal jobb mint a Die Hard 5-ben McClaine fiaként. Az abszolút gonosz fővezér, aki egy érzéketlen pénzhajszoló ember képében tetszelgett, a fantasztikus Werner Herzog alakításában kelt életre. Sajnos nem igazán volt ideje kibontakozni, de azért így is érezhető volt a súlya.
Azt mindenképpen meg kell érteni, hogy a Jack Reacher nem akció film, ha ezt elfogadjátok és úgy nézitek meg, akkor jó fogtok szórakozni a két óra alatt, ha nem akkor csalódni fogtok.
Ennyi.
