A film 2007-ben készült el, már régóta terveztem a megnézését, de valahogy nem volt hangulatom hozzá. A bemutató így is sokat csúszott, mert túlságosan is aktuális volt még a témája, hiszen pont abban az évben tűnt el a kicsi Madeleine McCann. Ez az eset hatalmas hírverést kapott és a film készítői attól féltek, hogy hiába küldenék moziba az alkotást, hogyha az említett eset miatt igen csak kevés néző akadna rá és persze a sebeket sem akarták feltépni. A késés szerencsére nem befolyásolta a film értékét, amit mind a közönség, mind a kritikusok elismertek.
A 19 millió dollárból leforgatott Hideg nyomon igen szép pénzt kaszált és egyúttal a tehetséges rendezők térképére is felrakta Ben Affleck-et, akiről alig páran gondolták volna, hogy jobban ért a kamera mögötti munkához, mint a színjátszáshoz. Persze a Good Will Hunting kapcsán már sejthető volt, hogy több mint egy átlagos színész. Első nem egész estés rendezése egy rövidfilm volt, még 93-ban. A fantasztikusan beszédes, I Killed My Lesbian Wife, Hung Her on a Meat Hook, and Now I Have a Three-Picture Deal at Disney.
De a Hideg nyomon nem csak emiatt lehet jó választás, a történet alapját annak a Dennis Lehane-nek a könyve adja, akinek eddig két másik irományát is vászonra vitték. A Titokzatos folyó-ból, Clint Eastwood, a Viharsziget-ből, pedig Martin Scorsese készített lebilincselő filmet. Így ha azt vesszük, hogy ezek kapcsán milyen élményekkel gazdagodtunk, borítékolható, hogy a hangulat és a minőségi történetvezetés itt is meglesz.
Így is lett, a cselekmény Boston-ban játszódik, a munkásnegyed nyomortanyáin és nem kerülgeti a valóságot, nem próbálja meg szebben bemutatni a könyéket, mint amilyen. Ahogy a főszereplő mozog ebben a közegben, látszik rajta hogy ismeri mint a tenyerét, érezni rajta hogy a rendező itt nőtt fel, egyszóval elég hamar sajátunknak érezhetjük a várost.
Az utóbbi években folyton olyan krimikkel, thrillerekkel lehetett találkozni, ami azzal próbálja eladni magát, hogy különböző fordulatokat tesz a sztoriba, ami vagy meglepő. vagy előre kiszámítható. Ennek a produkciónak az ereje az atmoszférában és a szereplőkben található. Abban hogy mennyire működik a kémia Casey Affleck és Michelle Monaghan között vagy épp a többi karakter között. Azzal hogy egy viszonylag kisstílű ügyekkel foglalkozó magánnyomozót bevonnak egy a média által is feltüzelt ügybe, a játékszabályok megváltoznak. A rendőrség tehetetlen, a segítséget nem akarja elfogadni, de kénytelenek összedolgozni és bár a két magán kopó korán sem egy súlycsoportba esik a rendvédelmi szervekkel, mégis ők azok, akik a feltételezett tettes nyomára vezetik őket és ők azok, akiket az ügy kimenetele jobban megvisel. Ez nem egy vidám történet, nincs olyan hogy boldog befejezés, mindenkinek megértjük a motivációját, de dönteni kell és nem biztos hogy a befejezésnek örülni fogunk. Személy szerint én is elgondolkodtam, hogy ebben az esetben mi lett volna a megfelelő lépés. Pont attól zseniális a film, hogy gondolkodásra sarkall, hogy belekényszeríti a nézőt ezekbe a helyzetekbe.
Ebben olyan színészek vannak a segítségünkre mint Morgan Freeman és Ed Harris. Ahogy általában, most sem csalódtam bennük. Michelle Monaghan sajnos kevés teret kapott, nem tudott kibontakozni, ellenben Casey Affleck végig vitte a filmet, nagyszerű színész, akire érdemes odafigyelni, csak sajnos keveset látni úgy általában. John Ashton-t midig öröm látni, de bárhol veszem is észre, nekem mindig a Beverly Hills-i zsaru Taggart felügyelője marad. Amy Ryan drogos anyukája minden volt, csak nem szimpatikus, végig érezni rajta hogy felelőtlen és alkalmatlan a gyermek nevelésre.
Hogy pontosan miért fogott meg ennyire Ben Affleck "első" rendezése azt nem tudom, de elég hamar elkapott és végig lekötött. Azoknak ajánlott akik szeretik a jól felépített cselekményt és a drámai hangvitelt, mert nem egy könnyű darabról van szó, amit nem könnyít meg Harry Gregson-Williams csodálatosan szép filmzenéje sem.
Ennyi.
