Arnold Schwarzenegger hivatalosan is visszatért. Mondom ezt annak ellenére, hogy ha szigorúan vesszük, akkor nem egyszemélyes hadseregként operált. A sok pozitív és negatív kritika ellenére is ki merem jelenteni, ha valaki megnézte és viszolygott utána, az valami teljesen mást akart látni. De kérdem én, akkor ezek az emberek miért ültek be végigszenvedni két órát? Az előzetesből és a korábbi információkból, netre kipakolt jelenetekből, már lehetett tudni hogy mire számítsunk. Ami engem illet azt kaptam amit vártam. A korban már benne lévő színész nem mai darab, ott figyel az a 10 év kihagyás. De pont ettől működött a mozi olyan nagyon, nem akarta eladni a főhősét olyannak, amilyen nem volt. A sheriff akár csak az alakítója, már öreg. A forgatókönyvet ehhez igazították és bár a sztori egy faék egyszerűségével vetekszik, itt a lényeg a nagy poénokon és a kemény zúzáson van. És ezekből kapunk is egy rahedlivel, minden drámai fordulata ellenére a The Last Stand vígjátékként is megállja a helyét. Erről főként az olyan színészek gondoskodnak mint Luis Guzmán, vagy Johnny Knoxville, de ott vannak a szituációs poénok is. Ahol nem egy színész csinál magából hülyét, hanem a helyzet ami kialakul. Erre a legjobb példa egyébként, amikor a sheriff figyelmezteti a városlakókat a veszélyre.

Na de most a könnyed vonalat elhagyva rátérek az akció részre, amit rendezőnk, Kim-Jee-woon a kisujjából rázott ki. Ami nem is csoda, hiszen korábbi filmjeiben rendre találkozhattunk izgalmasabbnál-izgalmasabb jelenetekkel. Elég csak a fantasztikus Keserédes élet-re gondolni, illetve abban az utolsó tűzpárbajra.  Hogy hitelét továbbra se veszítse el, felkérte a már bejáratott operatőrét (Ji-yong Kim) , akivel az említett film kapcsán dolgozott együtt, hogy segítse az amerikai debütálását. Ez meg is látszik, semmi rángatózás, vagy plusz fényeffekt, minden a hagyományos látványvilágot erősíti, amivel még  a leghihetetlenebb mutatványok sem tűntek túlzónak.

Hogy a színészekről is ejtsek pár szót, Swarzi, Knoxwille és Guzmán mellett mindenképpen érdemes megemlíteni Forest Whitaker-t, az örökké gonosz Peter Stormare-t és Eduardo Noriega kellően szemét drogbáróját, akik minden jelenetükben lazán hozták az elvárhatót.  Azt nem mondom, hogy Arnold nélkül is ilyen jó lett volna a produkció, de a sok tucatakció közül kiemelkedik és a tv műsornál nagyságrendekkel jobb. Kellemes meglepetésként  feltűnt még Sonny Landham is, aki a Predator óta nem dolgozott Arnold-al.

Kellemes hangulat, jó bunyók, adrenalin-dús lövöldözések és a rekeszizmokat próbára tévő poénhegyek. Erre lehetett számítani és ez is lett belőle. Ajánlom minden műfajkedvelőnek, akik nem ódzkodnak egy kis nevetéstől sem.

Ennyi.