Történet: Az 1820-as években, az orvostudomány a boncolásokkal sokat tudott meg az emberi testről, de kizárólag azokat az embereket boncolhatták fel, melyeket kivégeztek bűnözés miatt. Sajnos ez a szabály erősen megkötötte a doktorok és professzorok kezét, így egy idő után felfogadtak embereket, akik sírrablás útján szerezték be nekik a hiánypotló "terméket". Ez viszont nem mindíg eredményezett friss tetemet, amit nem lehetett jól hasznosítani. William Burke és William Hare, a két ír bevándorló többnyire csalással foglalkoztak, de miután hallottak erről az igen jövedelmező üzletről, úgy döntöttek hogy ők is vállalkoznak. Azonban a sírok meggyalázása nekik nem volt sikeres és a véletlennek köszönhetően inkább arra jutottak, hogy ha nem tudnak szerezni frissen elhunyt holttestet, akkor gyártani fognak. A nagy tekintélynek örvendő Dr. Knox pedig folyamatosan fizetett is nekik, így ők is egyre tehetősebbek lettek, de minnél több pénzük volt annál nagyobb figyelmet kaptak és a helyzetet csak bonyolította egy fiatal "színésznő" feltűnése.
Megvalósítás: Ugyan valóban igaz történet alapján készült a film, de rengeteg dolgoban eltér a valóságtól. A történelem szerint azért buktak fel a fiúk, mert egy korábbi áldozatukat, Miss. Doherty-t felismerték a boncasztalon. Valószínűleg ha nem így lett volna akkor a sorozatgyilkos páros nem állt volna meg 17 embernél. Hare vádalkut kötött és vallott a társa ellen, aki ezután mindent őszintén magára vállált és bűnbánatot tanusított. De persze ez sem menthette meg a kivégzéstől. A doki megúszta, átrakta a székhelyét Londonba és új praxist nyitott. Az nincs benne a filmben, hogy 1836-ban néhány gyerek 17 kis koporsót talált bennük kis faemberekkel. Ezt a relytélyt a mai napig nem tisztázták, de több teória is szárnyra kapott, olyanok mint hogy ennek köze volt a bűnesetekhez és vagy Hare, vagy Dr. Knox bűntudatának eredménye. Persze az akkori újságokban szó volt boszorkányokról és más furcsaságokról is. Az egyetlen ami biztos, hogy ezek a tárgyak az 1820-as évek vége és a 30-as évek eleje felé készültek. De mint írtam, ez nincs benne a filmben.
A sok eltérésnek az az oka, hogy egy amúgy elég negatív sztorit meg lehessen tölteni humorral és fekete komédiát csinálni belőle. Ha belegondolunk akkor akár egy igazán ijesztő horrorfilmet is készíthettek volna belőle, de szerencsére a könnyedebb hangvételt választották. Erre a feladatra egy igazi legendát választottak, John Landis-t. Landis mindig is tudott bánni a színészeivel. A címszereplő párost is két nagy név játszotta. Burke-öt az a Simon Pegg alakította aki számtalan önfeledt pillanatot okozott már. Legjobb munkái általában azok amikben Nick Frosttal együtt szerepel, de önmagában is vannak ütős filmjei, mint a Mission Impossible 3-4, a Rosszbarátok vagy a Star Trek. Hare pedig Andy Serkis fantasztikus alakításában kelt újra életre. Őt egyébként a Gyűrűk ura előtt nem ismertem, de azóta többször is bizonyított. Legutóbb az új majmok bolygójában volt megint digitalizálva, mint Cesar. Tom Wilkinson mindegy miben tűnik fel, nem tud csalódást okozni, ugyanez érvényes Tim Curry-re is, aki szerintem a mai napig Richelieu bíborosként volt a legjobb. A fiatal színésznőt játszó fiatal színésznő, Isla Fisher-t még más produkcióban nem láttam, de itt szimpatikus volt. A szintén legendának számító Christopher Lee csak pár percet tölt a képernyőn, de még így is emlékezetes. Ha jobban belegondolok mindenki remekelt, nem volt egy félvállról vett alakítás sem.
ÉS mindezekkel együtt ott van a hangulat, a jó operatőri munka, ami szintén profizmust mutat és megállná a helyét más, akár durvább mozikban is. A filmzene szintén sokat dob az élményen. Amennyire kegyetlen maga a történet - és még rosszabb hogy a valóságon alapszik - annyira jól lett vígjátékosítva. Nem az a hangosan nevetős film, ahol csak a szituációk azok amiken nevetünk, hanem a teljes egészen lehet gurulni. Mad Maggie az elején például annyira borzasztó, hogy csak röhögni tudtam rajta.
Aki szereti a fekete humort annak erősen ajánlott, de szerintem egyszer mindenkinek megéri megnézni.
Ennyi.
