A történet :  Phil és Claire Foster tipikus középosztálybeli házaspár, két gyerekkel és egy kertvárosi házzal. Hogy szerelmüket ébren tartsák, minden héten "randiznak" egymással. Egy idő után persze ez is egysíkúvá válik, így már előjátéknak is kevés az esti hancúrozáshoz. Phil ezért újít, Manhattan legelőkelőbb éttermébe viszi nejét kikapcsolódni. Asztalt azonban nem foglalt, így jobb híján másnak adja ki magukat. A bibi, hogy a Tripplehorn házaspár rossz fát tett a tűzre. Így aztán a romantikus estének lőttek, és a sajátos párterápia nem várt fordulatot vesz. Már nem Fosterék házassága, hanem az életük a tét.

A végeredmény pedig sajnos önmagában kevés egy igazán felhőtlen szórakozáshoz, romantikus filmnek nem lenne jó, az akciórészek rendben voltak és még izgalmasak is, de a poénból sajnos nagyon kevés volt, így elég sokszor ült le a film, ahhoz hogy néha unatkozni lehessen rajta. Ami persze nagyon nem jó egy vígjáték esetében. Azért mondtam vígjátékot, mert itt végre nem a romantikus komédia sémát erőltetik az emberre, noha van benne szó ilyesmiről de csak elenyésző mennyiségben, ezért hálásak lehetünk az írónak, Josh Klausnernek aki a Negyedik emeleten kívül, csak a Shrek hármat vettette papírra ezelőtt, hogy ez miért volt garancia a producereknek azt nem tudom. Pedig egy olyan rendezőre bízták a produkciót, aki több mint helyt állt már ebben a műfajban és most ezalatt értem a romantikus-családi komédiákat is. És nem véletlenül Shawn Levy már sok alkalommal bizonyított és pont ezért volt érthetetlen számomra, hogy a direktor aki legközelebb a Vasököllel bizonyíthat itthon, hogy dolgozhatott egy ilyen gyenge forgatókönyv alapján és a gyengét itt nem az eseményeken értem. A gyenge része az az ötlettelen párbeszédekben keresendő, rengeteg kihagyott ziccer volt benne és a főszereplőket ismerve el is vártam, hogy végig jól fogok szórakozni, de sajnos még ők sem tudtak csodát művelni.

A színészek tehát nem voltak hibásak semmiben. Azért ehhez hozzátenném, hogy az Evan a Minden6ó óta, nem volt tényleg vicces szerepe Steve Carell-nek, a James Bond paródia Zsenikém humoros volt, de abban is voltak üresjáratok, a Dilisek Vacsorája remake-t meg sem nézem, a most vetített Őrült dilis szerelem, pedig sablon romantikus vígjátéknak tűnik drámázással. Adhatnának már neki egy tényleg rekeszizomlázat okozó felkérést, na mindegy azért remélem ez a jövőben még változni fog. Ellenben ott van Tina Fey, aki zseniális komikus és sajnos leginkább a Stúdió című sorozatban csillogtatja meg a tehetségét, eközben néha elvállal egy-egy filmet, mint a Lódító hódító amiben mellékszereplő volt. Főszerepben talán csak a Párterápiában és a Bébi mamában tűnt fel eddig. Mark Wahlberg olyan volt mint általában, helyette inkább a félmeztelen felső teste beszélt, ami azért elég sok mulatságos jelenetet forrása volt. A filmezésben tapasztalt Common és a feltörekvő Jimmi Simpson párosa is sok humorfaktort tartogatott, amit sajnos nem használtak ki. William Fichtner viszont tökéletes volt, amúgy is nagyon bírom, mert remek színész. Itt viszont a perverz és korrupt politikusként nagyon hozta a formát. Sajnos ő is egy a sok mellékszereplő közül, nem is emlékszem olyan filmre, amiben ő lett volna a főhős - azok közül legalábbis amiket eddig láttam tőle. Mark Ruffalo is feltűnik pár perc erejéig, de a szerepe elég felejthető. James Franco és Mila Kunis párosa viszont nagyon együtt volt, amit ők ketten műveltek az talán sokkal viccesebb volt mint maga az egész film.

A produkció legnagyobb gondja tehát a forgatókönyv és az ötlettelenség. És sajnos ezzel csak egy a sok film közül, amit egynél többször nem lehet megnézni, maximum sok év múlva megint meglesi az ember, mert nem emlékszik hogy miről is szólt.

Ennyi.