Történet : A Szent földről megtért keresztes lovagok, azzal szembesülnek hogy János király csúnyán kijátszotta Angliát és a Magna Carta-nak hátat fordítva szövetkezik a dánokkal, azzal a feltétellel hogy segítenek neki, ha cserébe a Pápa nem bántja az ő területeiket. Elvakult dühében János bosszúhadjáratot indít mindazok ellen akik aláírták a dokumentumot és az angol egyház ellen is. A három lovag közül csupán egy marad életben és Rochester várát egy csapat kemény harcossal elfoglalják. Mikor a király odaér közlik vele, hogy a várat nem adják át és így a maroknyi katona és zsoldos szembenéz a sokszoros túlerőben lévő ellenséggel, miközben a harcok során ők csak fogyatkoznak.

Megvalósítás: Jonathan English filmjét nagyon vártam, habár a Solomon Kane nem úgy sült el, ahogy kellett volna, a főszereplő miatt ennek is adtam egy esélyt, sajnos csalódtam megint. A rendező nincs otthon a nagy költségvetésű filmekben és nem is tudott mit kezdeni a csatajelenetek alatt felvonultatott különféle szaftos darabolásokkal. A Rettenthetetlen óta sok produkció vállalja be a vérengzést, van amelyik jól, van amelyik rosszul. Sajnos ez az utóbbiba tartozik, már a Kilencedik légió nézése közben is soknak éreztem a lefejezés bemutatását és itt az ilyesmi még durvábban van kivitelezve. Az előzetesek során már leszűrhető, hogy az egyik szereplő csúnya véget fog érni, de arra nem készítenek fel, hogy ezt élesben be is mutatják. - Ebben a témában egyébként ajánlom a Fekete Halált Sean Bean-el, ugyanis a legdurvább kivégzést kapja amit eddigi filmjeiben láthattam (amúgy az is angol alkotás, akárcsak ez). - Sokat látott ismerősi köröm sem díjazta ezt a trancsírt, szerintük is rengeteget levett a mű élvezhetőségéből. Pedig az amúgy nem lenne rossz, jó történet, jól válogatott karakterek és izgalmas harcok. Ezek mind megtalálhatóak benne. Úgy néz ki az Európai filmgyártás bevállalósabb mint az amerikai, de legalábbis az angol filmiparra a természetesség a jellemző, ott nincs annyi CGI és digitálisan utángyártott jelenet.

A szereplőkre nincs panasz. James Purefoy hozza azt a formát, akit elvártam tőle. Csendes, kemény és bonyolult karakter. A romantikus szálhoz köthető Kate Mara sokat nem tesz a filmhez, inkább csak látvány miatt van. Az abszolút favorit azonban a már említett kínzást elszenvedő Brian Cox volt, lazán lejátszott mindenkit a színről, legalábbis a jók oldalán. Derek Jacobi az utolsó percig hiteles volt az ellenszenves Cornhill szerepében. A rossz oldalon a kedvenc természetesen a János királyt megszemélyesítő Paul Giamatti volt, aki zseniálisan játszotta a szinte az őrület határán lévő uralkodót. Charles Dance megannyi negatív karakter után, most egy olyan embert alakíthatott aki ugyan szimpatikusabb mint a király, mégis érződik benne a vakbuzgó hit, ami miatt nem sajnál senkit akit az Úr nevében ölnek meg, legyen az felnőtt, avagy gyermek. Jason Flemyng most is nagyszerű volt, neki nagyon jól állnak az ilyen szereplők. Jamie Foreman nem ma kezdte az ipart, mégis megannyi felkérés után is sokaknak ismeretlen, hiába volt több nagyobb szabású produkcióban, valahogy felejthetőnek bizonyult. Mackenzie Crook ugyanez a kategória, de ha azt mondom, hogy ő volt az üvegszemű kalóz a Karib-tenger kalózaiban, akkor gondolom mindenkinek beugrik, hogy kicsoda.

A látvány szintén rendben volt, az operatőr a naturális megjelenésre helyezte a hangsúlyt és persze most is megkapjuk az epilepsziás rohamot kapott kamerakezelést. Az effektek közül nem volt olyan, amit számítógéppel csináltak volna, minden robbanás, tűzgolyó és hasonlók, valódiak voltak. A zenéről sokat nem tudok mondani, mert a film végignézése után már el is felejtettem, hogy milyen dallamok is szóltak addig.

A végére még annyit, hogy az ne kezdjen bele aki szerint a sok csonkolás nem elfogadható. Nekem egyszer nézős volt, nem csak az előbb említett dolog miatt, eleve már-már vicces az ahogy a dánok nem tudják bevenni a várat. A romantika nem illett bele és rendezésileg sem egy nagy durranás, hiába volt ott Cox, Purefoy és Giamatti, ha a direktor úr velük sem tudott szórakoztató mozit csinálni, pedig nem rajtuk múlott. Egyébként senki ne lepődjön meg a dánokon, ugyanis magyarul beszélnek.

Ennyi.