A számomra legnagyobb dilemmát az okozta, hogy megérte-e erre áldoznom azt az időt, amíg végignéztem. A válasz egy határozott nem. Nem is értem, hogy egy olyan kaliberű rendező mint Ron Howard, hogyan mondhatott igent erre a felkérésre, ráadásul úgy hogy olvasta a forgatókönyvet. A direktor úr mindig is a toppon marad, semmi nem veheti el a belefektetett hitemet, hiszen olyan nagyszabású filmeket rendezett, mint a Selyemgubó, Gung-Ho, Willow, Lánglovagok, Túl az Óperencián, Apollo 13 és hogy egy aktuálisabbat is mondjak a Frost\Nixon és a Da Vinci Kód filmek. Eddigi pályafutása felfelé ívelő volt, habár néha becsúszott egy olyan mint az Ed TV, vagy éppen ez. Elnézzük neki? Persze, hiszen fog még meglepetéseket okozni, ebben biztos vagyok.

De visszatérve a forgatókönyvre, sajnos az ötlettelenségre már az is magyarázatot adhat, hogy Allan Loeb írta a Tőzsdecápák 2-t is és romantikus vígjátékokra szakosodott, legalábbis az eddigi mozifilmjei főképp ilyenek voltak. (A televízióban debütáló Terra Nova sorozatot is ő jegyzi). Nemcsak hogy nincs a produkcióban spiritusz, de nagyjából semmi. Vígjátéknak nem vicces, drámának idétlen, romantikusnak meg gyenge, az egész úgy ahogy van unalmas.

Ettől a színészek sem menthették meg. Vince Vaughn (aki nekem utoljára a Kidobósban volt vicces), Kevin James, Channing Tatum azt hozta amit mindig, az hogy ez élvezhető vagy sem döntsék el a nézők. Jennifer Connelly sokadszorra próbál szomorkodó arcot vágni, ami sikerül is. Jó lenne már neki egy vidámabb szerep egyszer. Winona Ryder minden csak nem vonzó, túlságosan lefogyva kicsit sem szimpatikus karakter. Az egyetlen jobb poénforrás Queen Latifah volt.

A film végi nagy őszinte pillanat, amiről mindenki tudja hogy be fog következni, gyenge és élettelen. Eröltetettnek hat, pedig egyetlen célja az lenne hogy elnyerjék a néző szimpátiáját, vagy legalábbis érzéseket váltsanak ki vele. Nos ha ez alatt arra gondoltak, hogy ránk települjön az unalom, akkor elérték a céljukat.

Ennyi.