Íme egy minden ízében Francia film. Nem azért mondom mert Franciországban játszódik neves francia színészekkel és utánozhatatlan francia hangulattal, hanem azért mert az egészet áthatja a rájuk jellemző szellemességgel átítatott komoly témát feszegető cselekmény, amely akármennyire is drámai a maga módján, egy kis humorral ez is lehet szórakoztató. Sőt mi több, dacára annak ami hőseinkkel történik, végig megmarad a pozitív életszemlélet és ezt az optimizmust a végén sem hagyják el.  Ami nagyon tetszett hogy Suzanne közel sem volt olyan ártatlan mint amennyire látszott. Ozon-tól legutóbb a Kilenc nőt láttam és bár a dalbetétek kissé érdekesek voltak nekem, maga az összjáték fantasztikus volt.

Azok az alkotások melyek a múltban játszódnak, azok általában véve is be szoktak jönni. Kivéve a túlspilázott romantikus ömlengést, ami annyira szomorú hogy az életkedv is elmegy az emberből. 1977 nem tudom milyen volt, de nagy valószínűséggel a készítők mindent elkövettek annak az érdekében, hogy korhűek maradjanak. Legalábbis ez jött le a láttottakból, a régi ruhák, a maradi viselkedés, a kommunista-kapitalista ellentétek, a régi házak, autók mind-mind azt a benyomást keltették, hogy valóban a nyolcvanas évek előtt járunk.

A színészi játék parádés. Kezdetnek ott van a fantasztikus Catherine Deneuve aki mindig is egy tehetséges színésznő volt és ahogy idősödött úgy lett jobb és jobb. Ugyanez érvényes Gerard Depardieu-re is, aki a három Asterix és Obelix után csak nehezen fogyogat vissza. A férjet alakító Fabrice Luchini is szimpatikus volt, akár csak a vele viszonyt folytató titkárnőként feltűnő Karin Viard. Érdemes megemlítenem a Pujol testvéreket, vagyis Judith Godréche-t és Jérémie Renier-t is.

Mindenképpen megéri egy esélyt adni a filmnek, egy kellemes délutáni szórakozásra kitűnő választás, főleg ha a nézőnek amúgy is az europai filmek a zsánerei.

Ennyi.