"Houston valami baj van"

Hivatalos leírás: 1970. április 11-én az Apollo 13 három fős legénysége nekivág a végtelen világűrnek. Küldetésük nem mindennapi: leszállni a Holdra. A kilövés simán megy, a mérnökökből, tudósokból és matematikusokból álló houstoni irányító központ felügyeli a repülést. Az űrhajó majdnem eléri a Holdat, amikor a következő üzenet érkezik 330 ezer kilométer messzeségből a Földre: "Houston, baj van." A három űrhajóst egy hibás alkatrész miatt bekövetkezett robbanás megfosztja az oxigéntől, az energiától és a hajó irányításának lehetőségétől. A tét többé már nem a Hold elérése, hanem az életben maradás.

Megvalósítás: Három évvel a Deep Impact és az Armageddon előtt Ron Howard olyan filmet készített, ami a hasonló kaliberű alkotásokkal ellentétben, nem a vizualitásra helyezte a hangsúlyt és úgy tudott izgalmas mozit csinálni, hogy közben egy viszonylag állandó helyszín volt. Nem voltak mindent megrázó effektek, látványos robbanások, vagy felesleges akciózgatás. Amennyire komolyan veszi magát és a témáját, annyira tud szórakoztatni is. Első látásra nem tűnhet izgalmasnak egy ilyen kicsi űrhajó balesetének a bemutatása, de aki ezért hagyja ki csak, az nagyot hibázik. Minden perce megérte. Persze a rendezőben még nem csalódtam, a Selyemgubó, a Gung-ho és a Willow után elkészítette a Lánglovagokat, amit azóta egyetlen tűzoltós alkotás sem tudott kenterbe verni. Ekkor derült ki igazán, hogy Howard a drámai fordulatokkal teletűzdelt sztorikhoz ért igazán. Ezt bebizonyítandó az Apollo 13 utáni produkciói mint a Váltságdíj, az Egy csodálatos elme, Az eltűntek és - hogy frissebbet mondjak - a Frost\Nixon mind kivételesek voltak.

A direktor úr azonban nem saját kútfőből dolgozott, segítségére volt William Broyles Jr. és Al Reinert forgatókönyve, amihez hozzájárult a Jim Lovell, valamint Jeffrey Kluger közös szerzeményeként írt Lost Moon című könyv is. Hogy pontosan mennyit vettek át belőle a kész filmbe, azt nem tudom de ha csak a fele igaz annak amit átélt a három űrhajós, akkor is megérdemlik az elismerést és azt hogy megemlékeznek róluk, többek között itt is.

És hogy is lehetne jobban megemlékezni róluk, mint kiváló színészi teljesítménnyel. A három asztronautát olyan nevek keltették életre mint Tom Hanks, Bill Paxton és Kevin Bacon. Hanks mint mindig, most sem tudott hibázni, szimpatikus a szereplése és magával ragadja a nézőt. Paxton mostanában jobbára a televízióban van csak, de a vászonra készült filmjei közt, nem egy magas színvonalú akad. Ez alól Bacon sem kivétel, a karrierje tele van jobb és rosszabb szereppel, de amit tényleg átél, azok emlékezetesek.  De a nagy neveknek még nincs vége, társukat Gary Sinise játssza parádésan, ahogy azt már megszoktuk tőle. Ed Harris-t pedig ezért a szerepéért oscarra is jelölték, de abban az évben ezt Kevin Spacey kapta meg. A Lovell család további tagjai: Kathleen Quinlan, az asszony. A gyerekek, Mary Kate Schellhardt, Emily Ann Lloyd, Miko Hughes és a nagymama, Jean Speegle Howard. Olyan nagyobb mellékszereplő nevek tűntek fel még mint, David Andrews, Chris Ellis, Joe Spano, Xander Berkeley, Brett Cullen, Ned Vaughn, Wayne Duvall és még sokan mások.

A fantasztikus élményhez még hozzájárult, a szuper fényképezés és a zseniális filmzene. Utóbbit James Horner szerezte, aki akkoriban még nem abból élt, hogy régi szerzeményeiből csípett ki részleteket és adta el új köntösben.

Azt hiszem nyugodtan állíthatom, hogy bárkinek ajánlható a filmecske, korosztály nélkül.

Ennyi.