A film az ugyanezen a címen futó 2007-es angol változat remake-je. Az eredetit még nem láttam, most tervezem megnézni azt is, de sok  helyről hallottam, hogy meg sem közelíti a hangulatát, illetve hogy majdnem az egészet lemásolták és átbujtatták feketébe. Érdekes, hogy egy olyan rendező mint Neil LaBute elvállalt egy ilyen produkciót, nem is érződik rajta hogy a Rejtélyek szigetét és a Kinzó közelséget is ő dirigálta le, noha utóbbi nem volt nagy durranás, azért még mindig többet ért mint ez.

Dean Craig forgatókönyve szinte teljesen együtt mozog a 2007-es változattal és hiába mondják hogy nagyon vicces, sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle. Mivel nem saját ötletből dolgozott még a karakterekért sem tudom megdicsérni.

A színészek nagyobb nevek szerencsére. Az abszolút főszereplőnek Chris Rock tekinthető aki remekül játszotta a szerepét, a testvérét alakító Martin Lawrence már jó ideje nem tud előrukkolni olyan alakítással mint a Nekem 8-ban és régi társaiban. Itt is középszerű volt sajnos. Keith David inkább csak a megjelenése miatt volt benne, nem tett semmit a filmhez. Loretta Devine majdnem minden feketéknek szánt moziban feltűnik, többnyire mint mama, de ő is volt már sokkal jobb is. Danny Glover-t öröm látni bármikor, itt egy zsörtölődő idős öregúr volt, aki inkább idegesítő mint kedvelni való, de azért voltak jó pillanatai. Regina Hall és Zoe Saldana csodálatos mint mindig, bennük nem tudok csalódni soha. Kevin Hart csak az elején bukkan fel, inkább cameonak mondanám mint játéknak. Tracy Morgan szokás szerint olyan volt mint szokott, vagy lehet szeretni, vagy utálni. Columbus Short -ot jó ideje bírom és most is szimpatikus volt, jókat derültem rajta. Luke Wilson nagyon elhízott, csak árnyéka régi önmagának. James Marsden külön jó pont, teljesen hülyét csinált magából, a legjobb részek neki köszönhetőek. Peter Dinklage szerepeltetése nagy ötlet, hiszen ő benne volt a 2007-es változatban is.

Egy szó mint száz, rengeteg tehetséges színész\színésznő volt, talán több is mint kéne, mert így a legtöbbjüknek nem volt ideje rá, hogy megfelelően beleélje magát a szituációkba.

Christophe Beck filmzenéje beleillett a hangulatba és Rogier Stoffers fényképezése, a maga komor hangulatával ahhoz képest hogy egy temetést mutatott be, nem volt nyomasztó.

Minden jó pontja ellenére, csak egy közepes alkotás kerekedett ki az egészből. Ha nem ezek a szereplők szerződtek volna le, hanem ismeretlen nevek, akkor a kutya se lett volna kíváncsi rá, egyszer nézős kategória.

Ennyi.