Bart Freundlich írta és rendezte a filmet, ami az előzetes vélemények alapján egy szexuális poénokra kihegyezett vígjátéknak tűnt. Szerencsére ez nem így lett, ezt nem azért mondom mert baj lett volna, de ilyen színészekkel sokkal jobb volt így.  Az első fél óra elteltével úgy éreztem, hogy az utóbbi idők rom-kom filmjeit magasan verte - így az Exférj újratöltve és a Hova tűntek Morganék és társait - de aztán nagy örömömre ez az általánosítás lealázta volna a produkciót. A történet lényege végül is az önmegvalósítás és a magunktól újbóli talpra állás, vagyis újrakezdés, tehát a cím nem véletlen - az idióta magyar alcímet leszámítva (Szerelmes szingli szittert keres).

A castingra szavam nem lehet, Catherine Zeta-Jones még mindig szép és okos, nagyszerűen hozta a  magáról tökéletesen gondoskodni tudó anyukát, aki emellett intelligens és kiváló munkaerő. A vonzó női oldaláról nem is mondok semmit, mert azt mindenki látja. A Houdini után majd két évet kihagyott, de szerencsére nem hagyta abba. Azt már régóta tudtam, hogy Justin Bartha jó színész, az első film amiben láttam még a Gengszterrománc volt - Ben Affleck, Jennifer Lopez és egy eléggé gyenge  volt - , de igazán a Nemzet Aranyában játszott nagyot és azóta csípem a fejét, a Másnaposokban sajnos eléggé háttérbe szorult, de remélem ez a második részre változik majd. A lényeg, hogy most is hű volt önmagához és habár az elején 25 évesnek mondták - holott 31 volt - ez nem tűnt zavarónak, mert a megjelenése eléggé fiatalos. Steve Antonucci mint a barátja, nem volt más mint a kötelező szexmániás haver, de amikor a színpadon színészkedett és ezt a többiekre is értem, az fantasztikus volt, ezt úgy mondom hogy szakadtra nevettem magam. Megan Byrne mint Sandy legjobb barátnője, már többet szerepelt és jobban érzékeltette a kettejük közötti kapcsolatot is. Art Garfunkel és Joanna Gleason tökéletes szülők voltak és piszkálódtak is rendesen.

A 90 percbe még belefért egy dráma szerű vonal, aminek a végére pozitív kicsengése lesz és amikor a stáblista feltünt, valahogy olyan jól éreztem magam, olyan életigenlő lett a befejezés, nekem bejött. Ehhez persze a klasszikus hangszerelésű filmzene is hozzájárult, amit Clint Mansell szerzett. Különösen az utolsó jelenetek felé haladva erősödött meg az aláfestés hatása. Enélkül kicsit gyengébb lett volna.

Ez a film egyértelműen megszólítja a nőket, de nem csak nekik ajánlott, nem csak ők fogják élvezni. Aki valaha nézett már romantikus filmet és szerette az jól fog szórakozni, mert megéri. Plusz a gyerekek őszintesége és szabadszájúsága is megért egy misét.

Ennyi.