Történet : Thomas Craven gyilkossági nyomozó lányát megölik, miközben nála volt vendégségben. A rendőrség elmélete, hogy a nyomozó volt a célpont, csak elvétették. De egy kis idő múlva, egyre több a gyanús mozzanat, és egy ismeretlen férfi segítségének köszönhetően az ügy teljesen más fordulatot vesz. Sokkal több van a felszín alatt mint ami látszik és a politikai életben meghatározó szerepet betöltő emberek is részesei ennek az összeesküvésnek, mely egy magánkézben lévő kutatóvállalattal függ össze, ami nukleáris technológiával is foglalkozik.

Kidolgozás : A film indítása megadja az alaphangulatot, ami az előzeteseknek hála teljesen mást sugall, mint maga a mozi. Egy végig pörgő akció-thriller keveréknek tűnhet elsőre, de ez tévedés. A cselekmény csak szépen lassan bontakozik ki a teljes valójában. Ami azt illeti túlságosan lassan is, sokszor ennek köszönhetően teljesen leül, ilyenkor általában egy "várt" támadás történik, de az legalább vagy ütős, vagy stílusos. Az elején a lány halála kifejezetten jól lett megoldva, már untam a hangtompítóval hátulról ölő embereket.

A kamerakezelés szerencsére nem ment el a rángatós irányba, végig fix a kép és így még élvezhető is. A forgatókönyvön dolgozhattak volna még egy kicsit, de tulajdonképpen az sem rossz, elég sok "király duma" van benne.

A filmzene jelen van, de inkább a későbbiekben érezni a súlyát, különösen a legvégén. Az indulásnál csak a külvilág zajait lehet hallani, most az hogy ez jó, vagy rossz döntés volt döntsétek el, ti. Howard Shore záró darabja inkább jellemzi a film hangulatát.

A rendezés felemás lett, ahogy írtam a történések folyamata sokszor megtört, ez részben Martin Campbellnek is köszönhető. Anno ő rendezte a BBC-nek azt a minisorozatot is, amiből ez készült. Azt hihetné az ember, hogy az eredeti készítője a vásznon még nagyobbat fog alkotni, sajnos ez itt nem jött össze. Míg a sorozat esetében előnyös a lassú cselekményvezetés - ami a szereplők kidolgozásánál segít sokat és segít jobban megérteni és beleélni az adott helyzetbe a nézőt - a mozifilmnél ez hátránnyá vált.

A főhős hallucinációja a fiatalkori lányáról és a felnőttkori lánya hangjáról, jó ötletnek tűnt, de nem volt semmilyen nagyobb lényege azon kívül, hogy a traumától kicsit kiakadt az apuci és ezt senki más nem látta rajta. Ez kijött azon is hogy eltette a véres törölközőt - a hajnál már volt értelme.

Az Edge of Darkness a jó castingnak köszönheti, hogy eljutott idáig. Mel Gibson és Ray Winstone nélkül nem lett volna ennyi sikere se. Gibsonnak jól áll a bosszúálló figura, de itt nem egy Visszavágó karaktert kell elképzelni  -aki csak megy amíg mindenki meg nem hal - , hanem egy sokkal visszafogottabb illetőt, aki inkább csak a vége felé "vadul be". A drámai oldalát is megoldotta nulla könny nélkül és ennyi ránccal, a megfáradt és megkeseredett oldalát is el lehetett hinni. Winstone zsigerből nyomta a szerepét, karizmatikus ember, aki amúgy Robert De Niro helyét foglalta el. Azt nem tudom, hogy utóbbi mit művelt volna, de  Winstone mindent kihozott a szerepéből. A többiek esetében, ahogy meglátjuk őket, máris tudjuk, hogy jó vagy rossz fiúk és így ugrott a kiszámíthatatlanság ebben az esetben is. Ja és Shawn Roberts mindennek kinézett, csak tudósnak nem.

Minden negatívuma ellenére ez nem egy rossz film. Nézhető, akár többször is. Mivel Gibson játszik benne eleve többet várnánk tőle, de csodát ő sem tud csinálni.

Ennyi.