2077 van, tíz éve hogy Japán elzárkózott a külvilágtól, semmilyen információ nem jut se ki, sem pedig be az országba, ahogy az emberek sem. Egy bevetés során az egyik célszemély megszökik, ám fény derül egy igencsak fontos tényre, ez pedig az, hogy ő egy android. Az androidok létrehozását minden ország megtiltotta, így mivel Japán igen csak előre jár ebben a témában, a vezetők aggódni kezdenek.

A SWORD nevű különleges alakulatot elküldik Japánba, hogy semlegesítsék a védőhálót, ily módon betekintést engedve a műholdaknak. Ha ez kész akkor szabad az út afelé, hogy a szigetország titkaira fény derüljön.

Azonban az akció kudarcba fullad és kis-híján mindenki odaveszik, egy fiatal ügynöknő és társa, Leon éli túl egyedül. Vexille felébredvén egy olyan világba kerül, melyet nem ismer és minden képzeletén túl tesz az, amit később vél felfedezni, ez már nem csak egy egyszerű akció, ez már harc egy olyan környezetben ami nem emberi és egy külsősnek lehetetlen kiismernie magát benne. Szerencsére segíti egy Maria nevű nő, aki korábban a kormánynak dolgozott Leonnal együtt.

Fumihiko Sori rendezésében és írásában - akinek az Appleseedet is köszönhetjük - egy olyan CGI orientált anime mozi elevenedik meg, amely 2007-ben a 60th Locarno International Film Festival -on lett először bemutatva, azóta számos filmes fesztivált és 75 országot megjárt, legalábbis az elején mára ez a szám eléri a 129-et is.

A műfaja a tudományos-fantasztikus akció vonalat erősíti, de ezalatt a 110 perc alatt megtalálható a dráma és a romantika is, habár annak kidolgozására ez az idő nem elegendő, így sok szerepet nem játszik benne, annál inkább ez a cyberpunk látkép a maga világvége hangulatával.

A karakterekre nagy hangsúlyt fektettek, de egy különösen nagy figyelmet kap. Ő Maria, ahogy megjelenik a "vásznon" szinte azonnal lejátssza Vexille-t és hiába kéne erős egyéniségként kitűnnie, nem tud kijutni Maria árnyékából, a legjobb jelenetek - főleg a vége felé - hozzá fűződnek. Leon szinte az egész film alatt nem látható, csak az elején meg a végén. Saito a tipikus gonosz másodhegedűs, de jó stílusa van.  Akárcsak Taro-nak aki viszonylag sokat szerepel a történet folyamán.

A történet két részre osztható, az elején az USA-ban játszódik, majd idővel átmegy Japánba és ott is marad a végéig. Figyelemreméltó és egyben lenyűgöző cselekményt hozott össze Haruka Handa és Fumihiko Sori, ami a posztapokaliptikus világképével még az edzettebb sci-fi nézőket is megüti. Ebben nem kis szerepe van annak, hogy több híres alkotásból szemezgettek hozzá. Olyanokból mint a Szökés New Yorkból, a Szárnyas Fejvadász, a Matrix, a Dűne és hogy animét is említsek a Ghost in the Shell, illetve az Appleseed - illetve a végén a Final Fantasy - The Spirits Within-ből fedeztem fel egy hasonló szitációt. Mindent összevetve egyetlen negatívuma a sztorinak, hogy néha leül, ami nem is a forgatókönyv hibájának róható fel, hanem inkább jelenetek összerendezésének. Pedig ehhez az időtartamhoz ezt szépen meg tudták volna oldani. A visszaemlékezések a megfelelő időben és helyen történnek meg, ami szintén a jó megvalósítás egyik jele.

Mivel egy CGI movie-ról van szó, így a hangzás az elvárásoknak megfelelően teljesít. A DVD-n 5.1-es hang található és a házimozit rendesen megdolgoztatja. A legapróbb zajok is tisztán átjönnek, az effektek gyönyörködtetik a fület, mindenképpen egy jó pontja az animenek.

Akárcsak a seiyuuk, illetve az angol és magyar szinkronszínészek, habár ez utóbbi gyengébbnek hatott az eredeti nyelv mellett. Meisa Kuroki (Vexille), Shosuke Tanihara (Leon), Yasuko Matsuyuki (Maria), Tetsuya Kakihara (Taro), Toshiyuki Morikawa (Kisaragi), Akio Otsuka (Saito), Romi Paku (Takashi), Takahiro Sakurai (Ryo) és a többiek mind remekeltek, különösen a kiemeltek. Az angol hang esetében Colleen Clinkenbeard, Christine Auten azaz Vexille és Maria érdemes említésre. A magyar szinkronnál Vexille-t nehezen szoktam meg, Maria-nak volt erős és karizmatikus hangja és Taronak.

A zene szintén hatalmas pozitívum. Az elektronikus dallamok világában híres Paul Okenfold felelt az aláfestésért és aki a Swordfish című filmet látta, az tudja hogy primán oldja meg az ilyen feladatokat is. De nincs egyedül, mert a betétdalokat többek között Basement Jaxx, Boom Boom Satellites, Asian Dub Foundation, Dead Can Dance, The Prodigy hozták össze.

A grafikára nem lehet panasz a számítógépes látvány kitesz magáért. Habár szerény véleményem szerint ebben a műfajban a megjelenítés terén még mindig a Final Fantasy - aminek amúgy semmi köze a játékokhoz, viszont egy igazi sci-fi, ami alatt nem lehet unatkozni - (és talán az Advent Children) az etalon, ez sem panaszkodhat, még akkor sem ha az Appleseed jobban néz ki. A végtelenségig kidolgozott háttereknek, épületeknek, embereknek és akcióknak köszönhetően csodás élményben lehet részünk.

A két dimenziós anime stílus és a fotorealisztikus 3D összemixelése szépen fest . Takata Toshinori és Yosumi Hidetaka kitettek magukért - mindketten az Oxybot emberei.

Ha már minden pozitívumot megemlítettem akkor úgy törvényszerű, hogy a kellemetlen dolgokról is említést tegyek. Elsőnek volt a már szóba hozott néha leülő történet. Aztán nem mehetek el amellett a tény mellett, hogy némely mozgás, főként az emberi gesztusok illetve mozdulatok természetellenesnek hat. De itt van az is, hogy bár a cselekményben az érzelmek fontos szerepet képeznek, ezt sajnos nem sikerült véghez vinni rendesen. Sok helyen hideg és érzelem nélküli a légkör, még akkor is amikor amúgy igényelné hogy egy adott személyt sajnáljunk, tehát bár drámai szálak vannak benne, ezek mégsem annyira emocionálisak mint amilyennek lenniük kéne. Még az Advent Children is, ami amúgy tömény akció több érzelmet mutat ennél. Sokkal több potenciál volt benne, mint amit végül is láthattunk a kész alkotásban.

Összesítve : Tökéletes szombat esti film. MAL 7 pont.

Ennyi.