Chiaki Sinichi egy híres zongorista fia, aki egy zenei főiskolába jár Tokioban. Kimondottan jóképű, komoly és mindig a tökéletességre törekszik, ezért a lányok oda vannak érte. Jelenleg zongorát tanul, de karmester szeretne lenni és ezért ott is hagyja a zongoratanárát, akivel nem jön ki túl jól. A zongora mellett még hegedülni is nagyon jól tud és a komponáláshoz is ért, igaz még nem profi módon. Nagy karrier várhatna rá, ha külföldre menne továbbtanulni, azonban a hajótól és a repülőtöl is nagyon fél, mert mindkettővel volt rossz tapasztalata. Így aztán nem hagyhatja el Japánt és zenei karrierjének és annak, hogy találkozhasson egykori mesterével Sebastiano Viera-val Europában, lőttek.
Noda Megumi ugyanebben az iskolában tanul és zongorázik, amikor Chiaki meghallja a játékát rögtön elvarázsolja, de csak később tudja meg, hogy a lány a szomszédjában lakik. De ez még nem minden, nem elég hogy egyes zenekari műveket a saját elképzelési szerint játszik - vagyis szabadon, eltérve a kottától - , ápolatlan, furcsa dolgokat eszik és a szobája is kész romhalmaz.
Chiaki a lány zenéjét annyira megszereti, hogy rendszeresen segít neki, nem csak a kotta megtanulásában és zenei teendőkben, hanem kitakarít, mos és főz is rá, egyszóval ellátja miközben rendes embert próbál belőle nevelni. Megumi, vagyis Nodame ezt az egészet máshogy fogja fel, mivel beleszeret Chiakiba és egyetlen célja hogy vele legyen, ezért keményen tanulni kezd. Mindeközben megismerkednek Mine-vel, Masumival és még sok más zenekedvelő is hangszeren játszó alakkal is. És még az iskolába jön tanítani a méltán híres karmester Franz Von Stresemann, aki mindenkire nagy hatással van, főleg mivel egy perverz öregember.
Nos igen, mint azt láthatjátok ez is manga alapján készült, de van egy különlegessége is, ez pedig a keletkezésében rejlik. Ninomiya Tomoko egyszer kapott egy levelet egyik rajongójától, ami egy képet is tartalmazott. A kép egy zeneiskolai tanuló lányt ábrázolt, aki egy szemétkupac közepén zongorázik. Ez annyira megihlette a mangakát, hogy rögtön felkereste a hölgyet akit Noda Meguminak hívtak - nem mindennapi igaz? - és egy halom kérdés és tanács után nekiállt elkezdeni a Nodame Cantabile-t, a többi már történelem.
A Kodansha nekiállt publikálni és a Kiss nevű manga magazinban jelent meg 2001 július 10.-én és töretlen sikerének hála huszonhárom kötet után, a mai napig folytatódik és valamikor 2010 elején lesz majd befejezve. Egyidőben az anime feldolgozással, hogy a történet a mangához hűen érjen véget. De szerencsére az eddígi kettő sorozat is követi a képregény cselekményeit, így nem lehet okunk panaszra.
Az anime J.C. Staff égisze alatt született meg, de többek között a GAINAX is kivette a maga részét az animálásból. Az első széria rendezője Kasai Kenichi, míg a másodiké Kon Chiaki volt és akárcsak az ő esetükben az írók is különbözőek voltak, de szerencsére a stáb nagyobb része megmaradt. A 23 részes Nodame Cantabile 2007-ben és a 11 részes Nodame Cantabile - Paris-hen 2008-ban került a képernyőkre és mint említettem a befejezés ami a Nodame Cantabile - Finale elnevezést kapta jövő év elején lesz bemutatva.
Műfaját tekintve romantikus vígjáték, amiben komoly szerepet vállal slice of life vonal, vagyis a mindennapi életük. Dráma szintúgy megtalálható, de nincs túlspilázva ami dicséretes. Humor van bőven benne, aminek fő oka a két főszereplő közti valami - jó tudom hogy szerelem, de akkor is néha inkább nevelő és nevelt viszonynak tűnik, legalábbis az első sorozatban. Mindenképpen egyet kell értenem hogy a josei kategóriába sorolták, mert minden olyan elemet tartalmaz amit kell.
A karakterek komolyak, de egyben bolondosak is és ezért ez a kettősség szerethetővé teszi őket. Az állandóan hangoskodó és mindeközben komoly zenei babérokra vágyó Mine, vagy a férfiimádó üstdobos Masumi - egyébként ő is férfi - , Stresemann aki Mich álnéven jár különféle bárokba és így tovább. A főhőseink is amellett, hogy szeretik a zenét, a megfelelő pillanatokban képesek annyira kivetkőzni magukból, hogy mi csak a hasunkat fogjuk a nevetéstől - mondjuk ez Nodame-nél nem nehéz. Összetett szereplők vágyakkal, álmokkal teli jövővel, ami nem biztos hogy kötődik a zenéhez.
A történet teljesen egy irányba halad, visszatekintés nem sok van, csak ami szükséges. Fordulatok nincsenek, ahogy nagyon meglepetések sem, ami egyáltalán nem zavaró tényező ebben az esetben, mert itt a hangulaton van a hangsúly. Az idő előrehaladtával, a megismert karakterek száma növekszik, majd a régiek helyére új kerül és bár nagyjából mindenkiről mindent tudni a továbbiakban is, még abban az esetben is, hogy némelyikük a továbbiakban nem része a sztorinak.
A hangzás kiváló, tiszta és éles hangok. A hangeffektekből is találni szép számmal és a megvalósításuk is remek. A zajok, zörejek, háttérhagok mind mind kihallatszódnak egy adott szituációból. Maguknak a hangszereknek is jól eltalált és valósághű hangokat adtak és így nem érezni azt, hogy a zene amit játszanak, más hangszerből szól.
A szinkron rendkívül fontos tényező általában véve is, de a hangulaton nagyot dobott és az élményt is fokozta a mostani felállás. Itt megjegyezném, hogy volt alkalmam a magyar szinkronba is belekóstolni, és akármennyire tehetséges emberek csinálták is, még a közelébe sem ér az eredetinek. Egyszerűen muszáj volt megnéznem japán hanggal, annyira nem illett hozzá, ezenkívül amikor magyarul hallottam a jellegzetes animes kiáltozásokat mint a kjááá meg a gjabo és ilyenek az mindent amit eddig pozitívnak tartottam a szinkronizált animekben sikeresen tönkretett. Lehet az én hibám, hogy nem jött be , de szvsz ez nem lett most jó munka. Arról nem beszélve, hogy egy női karakter férfi hangot kapott.
Ellenben az eredeti hang és a minőségi játékot produkáló seiyuuk kárpótoltak mindenért. Seki Tomokazu Chiaki szerepében fergeteges volt, amennyire komoly volt annyira komolytalan is és amikor a szintén zseniális Kawasumi Ayakoval (Nodame) veszekednek, harcolnak, vitatkoznak - ami a poénforrások gyöngye - az felejthetetlen és mulatságos. De amikor éppen csak elmerengenek a jövőről és az életről az is megkapó. Szokás szerint a többiek most sem maradnak le. Nabatame Hitomi (Saiko), Kobayashi Sanae (Kiyora), Ogawa Shinji (Milch), Fujita Yoshinori (Masumi), Masaya Matsukaze (Kuroki), Makoto Ishii (Roland), Itou Shizuka (Tanya), Satoshi Hino (Yunlong), Ohara Sayaka (Rui) és még sorolhatnám a jobbnál jobb alakításokat.
A zene a rajzolás mellett a legfontosabb tényező. Itt ez különösen igaznak bizonyul, hiszen az openingtől, endingtől és egy két saját szerzeményű darabtól eltekintve amit Matsutani Suguru komponált, a legjavát a klasszikus zenei élet legnagyobb kiválóságai adják, mint Mozart, vagy Beethoven. Ehhez viszonyulva az egész aláfest és zenei betétek kivétel nélkül klasszikus szimfonikus hangszerek adják. A csodálatos zongoraés hegedű koncertek - és a többi persze - minden igazi klasszikus és filmzene kedvelő szívébe hatolnak, örök dallamok ezek, amiket minden generáció, minden korban élvezni tud és fog is.
Elérkeztünk a grafikához, ami azt kell hogy mondjam nem sikerült olyan fényesen mint azt szerettem volna. A rajzolással nincs baj, végig a Honey and Clover filinget adják vissza és ami fő kellemes a szemnek. A gond ott kezdődik amikor CG betéteket kapunk és nem is keveset, ez főleg a zenekari jelenetekre igaz, néhol ugyan szép egy számítógép animációval előállított hegedű csillogása, de az összképet nézve, ez inkább zavaró mint élvezhető és mivel jó szerivel akad belőle az élvezhetőség rovására megy. Ettől eltekintve minden szép és jó, mind a karakterdizájn, mind a hátterek, mind az állóképek és mind a mozgásanimáció.
A hétvégémet rászántam mindkét sorozatra és nem bántam meg, páratlan élménnyel gazdagodtam. Az élet szeretete, a szeretteink szeretete, a zene szeretete mellett arra is megtanít, hogy az idő igenis múlik, dönteni kell, hogy mihez kezdünk a jövővel és korántsem biztos, hogy azok az emberek akik végig mellettünk voltak, a jövőben is velünk lesznek-e. Jó néhány olyan pillanat volt, ahol igenis csapásnak éreztem, hogy anno otthagytam a szolfézst, végig olyan érzésem volt, hogy én is lehetnék ott, én is szeretem a zenét és még mindig nem késő bármit is tenni. Szerintem ha a nézőből előjönnek az emlékek vagy a vágyálmok , akkor az adott filmnek\animenek\zenének vagy akár egy képnek sikerült elérni azt a célt, hogy odaképzeljük, vagy beleéljük magunkat.
Nem az anime volt, ami a manga után először a televízióban is hódított. Elsőként 2006-ban egy 11 részes dorama sorozat látott napvilágot Ueno Juri és Tamaki Hiroshi főszereplésével. Ezt követte 2008-ban egy két részes special, Nodame Cantabile Shinshun Special in Europe címmel valamint majd két movie is. Az első 2010 elején lesz bemutatva.
Noda Megumi valós személy és akárcsak az alteregója ő is keményen küzdött. Jelenleg Japánban, Fukuokaban zongoratanár és szerepet vállalt a sorozat zenei világának kialakításában, akárcsak a manga szerzője.
Összesítve : Csakis a CG miatt. MAL 9 pont.
Ennyi.
