Egy alternatív középkorban járunk, ahol az emberekre a legnagyobb veszélyt a Yoma-k (emberek beleivel táplálkozó szörnyek - jujj ) jelentik. Habár könnyen felismerhetőek, ennek ellenére nem lehet megkülönböztetni őket más emberektől, mert áldozataik testét felvéve elvegyülnek, így hatékonyabban és többet tudnak táplálkozni.

Az egyetlenek akik ki tudják szűrni őket a tömegből, a Claymore-ok, akiket ezüst szemű boszorkákként is hívnak, bár nekik egyik megnevezés sem tetszik.  Őket azért veti meg a nép, mert félig emberek és félig Yoma-k, így hiába segítenek a falvakon vagy városokon, mert ugyanúgy gyűlölik őket és félnek tőlük. Ők kivétel nélkül nők, férfi nem tud Claymorrá válni, ha akar akkor sem. Ellenben az erejük két élű fegyver, ha túlzottan használják akkor a yomi - a Yomak ereje - felemészti és átváltoztatja őket és mindkettőnél erősebb és egyben veszélyesebb lény fog létrejönni, egy Felébredt.

Egy faluban túlzottan elszaporodtak a Yomák által elkövetett gyilkosságok, ezért a falu vezetője a Claymorok segítségét kénytelen kérni.  Raki aki ugyanígy vesztette el a szüleit, még nem is sejti, hogy a feladatot végre hajtó Clare és az ő sorsa innentől gyökeresen megváltozik.

A manga mely a Claymore (クレイモア, Kureimoa) címet viselte Norihiro Yagi munkája ami a Monthly Shōnen Jump -ban debütált 2001 májusában. Amikor a magazin megszűnt 2007-től a  Weekly Shōnen Jump adta tovább, majd a  Jump Square - ami az új  M.S. Jump-nak felelt meg - novembertől folytatta és azóta is ott közlik.  Az elkészült köteteket a Shueisha adta ki. Jelenleg 16 kötetnél jár.

A Madhouse az első tizenegy kötetet dolgozta fel egy 26 részes anime formájában, melyet Hiroyuki Tanaka rendezett. Az író,  Yasuko Kobayashi remekül megtartotta a manga vonalát.

Műfaját tekintve fantasy sok akcióval, horrorisztikus elemekkel, drámával és egy kis romantikával, egyszóval mindennel ami sikerre viheti a művet. A komplexitása pont abban rejlik, hogy tökéletesen megmarad a törékeny egyensúly a különböző műfajok között. Úgy hozza be a drámai szálakat és mutatja be, hogy közben végig fenntartja az érdeklődést és a remek párbeszédeknek köszönhetően nem sikkad el sohasem.

A karakterek egyszerűen lehengerlőek, ez köszönhető az animátoroknak és persze a seiyuuknak is, de a fő érdem a személyiségüket kitaláló Norihiro Yagi-t illeti, hiszen bármilyen jól is nézzenek ki, az egyéniségük az ami kiemeli őket az átlagból. És ez kérem maximális lett, a jó és a rossz oldalon is akad kedvencem, nem lehet egyértelműen utálni vagy szeretni egyes szereplőket, mert annyira összetettek. Még a legutolsó egyperces valaki is hozzátesz az élményhez. A néhány percre feltűnő claymorok, yoma-k, emberek mind egytől egyig beleépülnek  a világba.

A történet fantasztikus, a jelenből a múltba majd vissza jelenbe szituáció csak növeli az élményt. A meglepő, fordulatos és sokszor szíven szúró sztori egyenletes, végig egymáshoz kapcsolja a részeket, üresjárat nincs mindennek megvan az értelme és a helye is, még akkor is ha elsőre nem úgy tűnik.

A hangzás remek, mivel szörnyek plusz akció van itt, ezért fontos hogy szépen halljuk a csontok roppanását, a húsba vágó acélt és egyéb finomságokat. Az egyéb zajok és effektek is kiválóan hangzanak, ha még egy jó kis hangrendszered is van akkor fullos az élmény, de nem szükséges hozzá, mert a sima sztereó alatt is tökéletesen hallani a legkisebb suhanást is.

A szinkron mindig is a gyengém volt, és a legtöbb esetben maradéktalanul vagy épp felette teljesített. Ez az utóbbiba tartozik a remek seiyuu gárdának hála olyan szinten beleéli magát az ember, hogy a külvilágról megfeledkezve csak az eseményeket figyeli. Ebben segítségemre volt több kedvenccé vált karakterem is, akiknek  hangját Kuwashima Houko (Clare),  Hisakawa Aya (Priscilla),  Takeda Hana (Deneuve),  Inoue Kikuko (Miria), Nagasawa Miki (Helen),  Orikasa Ai (Galatea),  Shinohara Emi (Ophelia),  Yajima Masaaki (Vincent),  Takayama Minami (Irene),  Matsuki Miyu (Flora) - és még hosszasan sorolhatnám - adta.

A zene az pedig csodálatos és egyben szörnyű. Utóbbit a remek átélő muzsikaként értem, nincs vele semmi gond, csak a borzongató részeknél tényleg borzongató hangulatot is áraszt magából az aláfestés. Vidám dallam csak alig csendül fel benne. Miként drámai pillanatok jószerével akadnak, így az ehhez passzoló ritmusok sem maradnak el. Szimfonikus hangzás van végig, ami néhol keveredik a rockosabb ,  elektronikusabb egy két helyen énekkel kísért dallamvilággal, amelyet Takumi Masanori komponált meg, akinek talán a Witchblade az egyetlen olyan műve ami a fantasyhoz köthető és ami szintén nem lett rossz.Pont annyira összetett az OST mint maga az anime.

Az opening a kissé erősebb vonalat követő Nightmare műve és a címe Raison d’être. Az ending Kosaka Riyu-tól a  Danzai no Hana~Guilty Sky.

A grafika 2007-es szinvonalhoz mérten bőven túltesz. Letisztult formák, kiváló árnyékolás, szép karakterek csodálatos álló és tájképek, dinamikus részletgazdag harcok és a végsőkig részletezett ackifejezések és mimika. Ezt tetőzi a szinte művészien megrajzolt világ és egyéb látványelemek.

Ez nem egy átlagos szörnyszeletelős izé, amit már sokszor láthattunk. Megtalálható benne a sok egy az egyben harctól, a grandiózus csatáig minden. A jellemek fejlődnek, hol jó hol rossz irányba. Az emberek változnak, a környezetük változik, egyszóval itt állandó a változás és pont ezért nincs egyetlen unalmas perc sem. Nem ijedős gyerekeknek és nem is vagány érzelmek nélküli animekedvelőknek szánták. Mindenki akiben van egy csöpp kis érzelem más emberek iránt, mindenki aki bele tudja magát élni egy kitalált világba és mindenki aki el akar szakadni a valóságtól - és persze nem zavarják a röpködő testrészek - az megtalálja a számítását itt.

Összesítve : Remek sztori, remek kép, remek hang és zene, valamint remek szereplők , vagyis remek anime. MAL 10 pont.

 Ennyi.