2001-ben jelent meg a japán visuel novelként ismert hentai game, aminek egyedülálló története sikeres lett és ennek köszönhetően egy évre rá, megjelent az egy részes OVA. Ezt követte 2003-ban kettő spinoff Playsation 2-re - ezeknek a Kanenone Romantic és a Kanenone Dynamic volt a címe - és egy 12 részes sorozat.
Az anime a Studio Matrix gondozásában készült el, és viszonylag hamar be is futott majd pedig egy teljesen lezáró 13-ik epizódot készítettek mellé, amit viszont már a StarLink jegyzett és bár befejezésről volt szó, ennél elmentek a hentai irányba, még akkor is ha kitakarták a lényeges részeket - na nem mintha ne tudnák az emberek, hogy mi van ott.
Készült még egy kilenc részes mini special sorozat, ami recap epizódokként szolgált, illetve eddig nem látott jeleneteket tartalmazott, a lényeget azonban nem a romantika és a humor adta itt, hanem a kerekded formák.
Műfajilag illik rá az ecchi vígjáték, de az előbbi kicsit keményebb mint szokott lenni, vannak részek ahol csak egy kis határvonal választja el a hentaitól és néhol pedig annyira perverz, hogy animeben eddig ritkán láttam ilyet. Mégis a poénok mindenért kárpótolnak ennyi hasfalszaggató jelenetet rég nem láttam, még akkor is ha a vége felé megkapjuk a szokásos dráma adagot, ami jelen esetben még üt is.
A történet legyen bár gyerekes, vagy őrült, sokkal érdekesebb mint azt előre gondolná az ember. Van meglepetés, fordulatok és persze a szokásos visuel novel séma, azaz mindenki megkedveli a főhőst.
A karakterek változatosak és akkor még finoman fogalmaztam, a változatosság ez esetben a fiúknál kimerül a csábítási, udvarlási, leskelődési ill. egyéb nőfogási módszerekben, míg a lányoknál ennek elkerülése a cél és ők is mindent bevetnek. Egytől egyig idióta mindenki, ami szerintem egy ilyen sorozatnál kötelező elem. Kedvenc kari : Futaba
A hangok különösképpen nem rosszak, minden ott, akkor és úgy szól, ahogyan kell. Fontos szerepet általában ott kapnak, ahol a látvány annyira durva, hogy azt fokozni kell és így a néző végképp kiborul tőle, vagy éppen kidől a röhögéstől.
A szinkron itt is perfekt a három hülye azaz, Tanaka Kazunari (Bachi Guu), Hamada Kenji (Tenjin), Domon Jin (Ichibanboshi) tökéletes. Annyira beleélték magukat, hogy nem kicsit dob az élményen a szereplésük, mellettük még Fujimaki Eriko (Futaba) volt a kiemelkedő, a többiek beleértve a két főhőst, csak hozták a nekik kiosztott szerepet. De az a három túl is szárnyalta.
Mitsumune Shinkichi zenéje nem ad hozzá semmit az élményhez, de nem is vesz el belőle, a szokásos gyakorlatot követi a dallammegválasztás, egyetlen értelme talán a drámánál hallatszik, ott hangsúlyosabb mint a többinél.
Az ending egy jpop\jrock szám ami annyira nem, de az opening tükrözi, az egész szellemiségét :
A grafika nem csodás, de viszont bőven megfelelő, egy ilyen kaliberű animehez ez szép. A szereplők megrajzolásától kezdve, azok hülye viselkedésééig minden tökéletesen van megrajzolva. A hátterek színesek és az állóképek is. A színvilág inkább a vidámabb és könnyedebb felé hajlik, a drámánál már élesebb és mélyebb lesz.
De aki azt hiszi nincs értelme ennek az egésznek az éved, az ok az elmebeteg humorban, a zakkant szereplőkben, elképesztő szituációkban található. Nem is tudom, hogy kinek javallott ajánlani, mert a fiúk bírni fogják - habár az őket is próbára fogja tenni, az a bizonyos jelenetsor - és ismerek hölgyeket akiknek szintén tetszett.
Korhatár van, mert kicsiknek nem kéne megnézni, gondolom ez a veszély nem fenyeget, idősebbek és prűdebbek szintén nem fognak belekezdeni. De mindenki más aki csak látni akar egy - Bolt-i szófordulattal élve - röhögséges sorit, az olyat láthat amit sosem felejt el, ezt garantálom. Legyen az jó, vagy rossz emlék.
Összesítve : Ilyen nincs még egy, MAL 9 pont.
Ennyi.
