A művésznő 1965 augusztus 6.-án született Tokióban. Első szerzeményét - egy búcsúdalt nagymamájának - 7 évesen írta meg.
Apja munkája miatt 1972-ig Nyugat-Németországban élt, egészen középiskolás éveiig. Érettségi után, immár Tokióban rendszerszervező programozóként kezdett el dolgozni, de 1992-ben abbahagyta és innentől csak a zenére koncentrált. Júliusban debütált a See-Sawnevű együttesben. Két év múlva a banda feloszlott 6 maxi és két album után.
2001-ben ő és Chiaki Ishikawa ismét létrehozták a bandát, ezzel egyidőben megkapta élete első nagyobb munkáját a Bee Train stúdió készítette és Koichi Mashimo rendezte Noir személyében. A kritikusok el voltak ragadtatva az OST-tól, ahogy a szintetizátor, az opera és a franciás dallamok vegyültek egymással. A sikernek köszönhetően Mashimo, több másik alkotásába is bevette a nőt ( ill a See-Saw-t).Többek között a 2002-ben elkészített .hack//SIGN - ba is. Ennek a sikere még elsöprőbb lett, a soundtrackből több mint 300.000 példányt adtak el. Ekkor találkozott Emily Bindiger-rel, akinek a csodálatos vokálja elvarázsolta és több projectjében is segített neki.
A Mobil Suit Gundam Seed endingje után, a See-Saw kiadta első albumát újraalakulásuk óta Dream Field címmel, ami nagyot robbant, mindjárt több mint 100.000 példányt értékesítettek belőle. Ugyanebben az évben jelentkezett első szóló albumával is ami a Fiction volt.
Szólóistaként megalapította a FictionJunction-t, melynek tagjai:Kato Asuka, Oda Kaori, Keiko Kubota,Yuuka Nanri és segítőként Yuriko Kaida is beszállt. 2004-ben elkészítették , a Mashimo által készített Madlax anime openingjét és endingjét is. Nem mellesleg az egész sorozat zenéjét is Yuki Kajiura szerezte.
2007-ben meghívott vendégként részt vett az Eminence Orchestra koncertjén Sydney-ben. Ami a, A Night In Fantasia 2007 - Symphonic Anime Edition címmel került megrendezésre.
Folyamatosan készíti a legjobb aláfestő zenéket és betétdalokat, amiben segítségére vannak barátai akik mindig mellette állnak.
További információt itt találtok róla
Ennyi.