Tudós kétféle van: az egyik sosem hagyja el a laboratóriumát, és unalmas életét unalmas cikkek írásával igyekszik felvidítani. A másik viszont nyughatatlan, a fejében őrült ötletek kergetőznek, és ő boldogan ered a nyomába egyre vadabb elképzeléseinek.
Trevor ennek az utóbbi fajtának a legmegveszekedettebb példánya. Vad elméletei többnyire riadalmat keltenek kollégái körében, és most talán tanári állását is elveszik tőle. Ideje pihenni: ezért indul kedvenc unokaöccsével izlandi hegymászótúrára: de pihenés helyett élete legőrültebb, legfurcsább és legveszélyesebb időszaka következik. Valójában bátyja eltűnése után akar nyomozni.
Egy kráteren keresztül ő, a srác és a túravezető hölgyike bezuhannak a Föld gyomrába. Földalatti növények, cápák, lávafolyamok és úszó szigetek között próbálják túlélni a kalandot, melynek során talán Trevor eltűnt bátyja körüli titkokra is fény derülhet...
Sokan sokféleképpen próbálták már feldolgozni Verne művét, ez is egyike azoknak, de ellentétben a legtöbbel, ez nem akar mást csak szórakoztatni. Méghozzá az egész családot, minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódás, ezért nem is szabad összehasonlítani a könyvvel.
Itt a képzelet és a valóság összeolvad, hihetetlen dolgok történnek meg és fantasztikus kalandokat élünk át a szereplőkkel, ehhez hozzájárul az is, hogy ez eredetileg egy 3D-s mozi - habár anélkül is élvezhető.
Pont ebből kifolyólag a vizuális megjelenítés király lett, gyönyörű képek és még szebb számítógép animáció van benne. A hangok szintén hozzájárulnak az élmény fokozásához, tipikus mozifilm rendkívül élvezhető.
A jó filmzene Andrew Lockington érdeme, aki legutóbb a szintén kalandfilm Szikraváros kapcsán is maradandót alkotott. Igazi belevaló kalandfilmzene lett, megvan a lendülete, a szépsége és így különállóan is hallgatható.
Én mindenképpen ajánlom, remek szórakozás, nem kell összehasonlítani vagy logikát keresni benne, csak engedjétek el magatokat és hagyjátok, hogy dolgozzon a fantáziátok és szárnyaljon a képzeletetek.
Egyébként lehetséges egy folytatás is, ami viszont már Atlantis-ról szólna, én mindenesetre nagyon várom és persze 3D-ben.
Ennyi.